Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XI. folyam (Budapest, 1875)

;J6 a csődtömeghez tartozott makói 2444. sorszámú háznak 3150 frt vagyis o. é. 3307 frt 50 kr ára és annak 1854. július 27-től járó kamatai fizetésében olyként, hogy a kamat érvről-évre a tőkéhez adatván, szintén kamatot hajtson, s 1861. jul. 23-ig járó 5°/0, ezen naptól pedig 1873. június 30-ig 6% számittassék, összesen 9345 frt 70 kr tőkének és ezen összeg után járó 6-os kamatoknak, továbbá a Sz. Dániel-féle téritvénynek, melyet az a csődtömeg követelésén illető okiratokról kiadott, visszatartásáért 500 frt birságnak 2 3 rész­ben a csődtömeg, '/3 részben pedig az állami pénztár részére, végre 42 frt 5 kr költség ós munkadíjnak a perügyelö részére leendő meg­fizetésében elmarasztalta, ezenfelül a Sz. Dániel-féle téritvényben foglaltató okiratokra, illetőleg azok értékére nézve örökös szavato­lásra kötelezte, egyszersmind a fentebbi marasztalási összegek bizto­sítása tekintetéből jelen végzést L. Károlynak összes, bárhol talál­tató fekvő vagyonára bekebeleztetni rendelte. L. Károly csődtömeg­gondnok ezen végzés ellen semmiségi panaszt adott be; mert a ptr. 520. §-a ellenére, s az alapkeresetlevél kérelmén túlterjeszkedve, panaszló ellenében marasztalást tartalmaz; mert keresetbe nem is vett tárgy t. i. a bírság iránt határoz; mert a ptr. 520. §-a alkal­maztatása esetében nem végzés, de Ítélet hozandó, hogy az illető fél az érdemre nézve is jogorvoslattal élhessen. A m. kir. Curia, mint semmitöszók, a kir. törvényszék fentebbi számú és keltű végzését, az azt megelőző eljárással együtt, a törvk. rendt. 297. §. 1. pontja alapján és a ptr. 304. §-a alkalmazása mel­lett hivatalból megsemmisítette; mert jelen ügy tárgyát az eljáró bíróságnak 1862. évi 3462., 3763. sz. a. kelt végzése szerint a csődtömeggondnok számadásának vizsgálata, illetőleg a még be nem adott számadások és tömegvagyon bemutatása képezvén, miután ily esetben az 1840. XXII. tczikk 55. és 107. §§-ai értelmében határozni a csődbíróság van hivatva, és az ebbeli eljárás is nem az 1868. évi 54. tczikk, hanem fentemiitett csődtörvény szerint indítandó meg, mely utóbbi a felhívási keresetnek folyamatba tételét és az e tekintetben a ptr. által szabályozott'per­beli eljárást nem ismeri, hanem ezen kérdéseket az ott megszabott eljárás szerint rendeli elintéztetni: a kir. törvényszék, mint polgári bíróság, tekintettel a ptr. 51. §-ának rendeletére, illetéktelenül és nem a törvénykezési szabályok értelmében járt el, midőn a felhívási pert folyamatba tétetni engedvén, érdemleges határozatát végzés alakban meghozta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom