Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. X. folyam (Budapest, 1874)

7 ben is, ha a házassági kötelék felbontásának kérdésével egyszers­mind a házassági elválásból felmerülhető vagyoni követelések is együtt tárgyaltattak és döntettek el, a hozott határozat ellen nem a ptr., hanem az előbbi szabályok szerint eddig is használt perorvos­latoknak van helye, s a semmitőszék hatásköre, az illetőség kérdését kivéve, az ily határozatoknak a vagyoni kérdésekről intézkedő részére sem terjed ki. Egyedül a vagyoni kérdésre nézve külön inditott keresetre azonban, mely a ptr. szeéint önállólag tárgyalta­tik, a dolog természeténél fogva a ptr. szabályai a perorvoslatokat illetőleg is alkalmazandók. (Dtár V. f. 453.*) A polgári ügyekben eljárt katonai biróságok beszüntetése következtében, az azoknál elintézetlen maradt felfolyamodások, melyek a jelen ptr. szerint semmiségi panasz útjára tartozó kérdéseket tárgy áznak, a semmitőszék elintézése alá tartoznak. (Dtár V. f. 458.*) Községi számadási ügyekben, melyek az 1848. XI. tczikk 5. §-a által tör­vényszéki hatósággal felruházott számvevőszékek által intéztetnek el, az 1868. LIV. tczikkel létesitett ptr. szabályai nem alkalmazhatók, ily ügyekben tehát csak az előbbi törvény és törvényes gyakorlat ál­tal megengedett perorvoslatoknak van helye. (Dtár V. f. 459.*) A végrehajtás folyamában annak foganatosítására vonatkozólag hozott te­lekkönyvhatósági határozatok ellen a semmitőszék elé tartozó sem­miségi panasznak van helye. (Dtár V. f. 466.*) Ingó és ingatlanra, vagy egyedül csak ingatlanra elrendelt váltóvégre­hajtásnál is, a végrehajtást rendelő végzés, nem pedig a végrehaj­tási eljárás elleni semmiségi panasz elintézése a pesti kir. Ítélőtábla területén nem tartozik a semmitőszék, hanem a kir. Ítélőtábla, mint váltóügyekben itélő másodbiróság hatásköréhez. (Dtár V. f. 471.*) Szoros értelemben vett telekkönyvi ügyeket (telekk. rend. III. r.) illető elsőbirósági határozatok ellen közbevetett semmiségi panasz, el­tekintve attól, hogy önállólag vagy felfolyamodással egybekötve nyújtatott be; további eljárás végett a k. ítélőtáblához átteendő, a legfőbb itélőszéknek ily ügyekben hozott végérvényes határozata el­leni semmiségi panasz pedig rendelvényileg visszautasítandó. (Dtár V. f. 476.)* A katonai biróságok előtt az osztrák perrendtartás szerint folyamatba tett, s ezen biróságok megszüntetése folytán, a polgári biróságok előtt folytatandó perekben, a további eljárásra nézve a ptr. sza­bályai mérvadók, szükség esetében a jelen polgári törvk. rendtar­tás életbeléptetésére vonatkozó átmeneti intézkedések tárgyában 1869. márcz. 30-án kelt igazságügyin, rendelet szabályai alkalmazandók, a katonai bírósághoz beadott és elintézetlen maradt perorvoslatok tekintetében a semmitőszék előbbi megállapodása (V. f. 458.) fen­maradván. (Dtár VI. f. 491.*) Az 1847/8-ki sajtótörvény III. és IV. fejezetében foglalt rendeletek meg­szegése esetében az elkövetett vétség büntetése iránti eljárásnál a semmitőszék elé tartozó semmiségi panasznak nincs helye. (Dtár VII. f. 548.*) A mezei rendőri törvény 1840. évi IX. tcz. 28. §-a alapján a szolgabiró által eszközlött árverés nem birói, hanem közigazgatási eljárásnak

Next

/
Oldalképek
Tartalom