Dárday Sándor - Gallu József - Szeniczey Gusztáv - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. VIII. folyam (Budapest, 1873)

104 még fizetetlen 2500 ftot tulajdoni joggal felperesekre ruházta át, felperesek az ily módon birtokba is vett vagyonra nyert tu­lajdonjogukra nézve többé sem első, sem másodrendű alperes által nem háboríthatok, nem pedig azért, mert ha e vagyonok nem felperesek anyjának hagyatékát; hanem másodrendű al­peres tulajdonát képezték volna is, miután ez utóbbi tulajdon­jogát felperesekre ruházta, elsőrendű alperes pedig oly vagyon­ból, melyet nagyatyja már elidegenített s annak életében örök­séget követelni jogosítva egyátalán nincs. A m. kir. Curia, mint lefőbb Ítélőszék azonban mindkét alsóbiróság Ítéletét feloldotta és az eljáró törvényszéket oda utasította, miszerint azon körülményt, hogy néhai Z. Anna másodrendű alperesnek második neje és felperesek édes anyjá­nak hagyatéka miből állott, továbbá, hogy a keresetbe vett va­gyon, ennek mint felperesek követelik, vagy mint az alperesek állítják másodrendű alperes első nejének F. Teréznek, az első­rendű alperes nagyanyjának tulajdonához tartozott-e? illetőleg másodrendű alperesnek első vagy második házassága alatt sze­reztetett ? Valamint azt is, hogy ezen vagyon kinek nevére volt telekkönyvileg bekebelezve? nyomoztassa ki egyszersmind azt, hogy felperesek elhalt P. Imrénél egy apától és anyától származott gyermekek voltak-e? derítéssé fel végre ugy a néhai Z. Anna hagyatéka felett keletkezett iratokat, mint az első- s másodrendű alperesek között a kereseti vagyon iránt lefolyt pert ezen iratokhoz csatoltassa s a peres feleknek mindezekre a p. tk. r. 144. §-a értelmében eszközlendő tárgyaláson leendő meghallgatásuk után a kifejlendőkhez képest hozzon ujabb ítéletet; mert felperesek a kereseti vagyont édes anyjuk hagyaté­kaként követelik, azt azonban, hogy annak hagyatéka miből állott és hogy a jelen keresettel követelt vagyon édes anyjuké volt-e, a per során ki nem mutatták; mert ezen körülményt a becsatolt okmányok nem bizonyítják. Ennek ellenében alperesek azt állítják, hogy felperesek édes anyjának semmi vagyona sem volt, és hogy az általuk ke­resett vagyon másodrendű alperes első nejének tulajdonához tartozott, illetőleg másodrendű alperes minden vagyona első ne­jétől származott s ebből szerezte másodrendű alperes saját nevére telekköny vezve volt azon házat is, melyek y6 részét most felpe­resek követelik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom