Dárday Sándor - Gallu József - Szeniczey Gusztáv - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. VIII. folyam (Budapest, 1873)
99 157. Ingatlanokra vonatkozó tulajdonjog iránti perében hozandó ítélet, csakis felperes tulajdonjogának kimondására s ennélfogva csak arra terjedhet, hogy alperes felperes tulajdonjogának elismerésére köteleztetik. — A tulajdonjog telekkönyvileg leendő bekeblezése azonban a tulajdon iránti perben eljárt polgári tszék által el nem rendelhető. (1870. május 31-én 3458. sz. a.) J. Károly felperes özv. M. Andrásné, P. Klára és P. Francziska ellen keresetet indított, melyben előadja, hogy azok elhalt nővére D. Andrásné született P. Krisztinától a jászberényi 1416. sz. tjkönyvben 1956. sz. a. foglalt házat még az elhunyt életében megvette, — azonban azt nevére átiratni elmulasztván, e ház az alperesként beperelt két nővérnek, örökhagyó egyéb hagyatéki javaival együtt bíróilag átadatott. A tárgyalásnál alperesek a felperes által felmutatott szerződés valódiságát tagadván és nővérüknek azon lévő aláírását hamisnak állítván, az elsőbiróságként eljárt Jászberény városi tszék felperest keresetétől elmozdította, a kereset alapjául szolgáló s 1865. évi jul. 6-án Kun-Szent-Mártonban kelt adásvételi szerződést bíróilag érvénytelennek kimondotta, és az arra vonatkozó iratokat a Jászkun kerületi tszékhez felterjesztetni rendelte. A Jászkun kerületi tszék, mint azon időbeli másodbiróság azonban az elsőbiróság ítéletét megváltoztatván a fentebbi ház tulajdonjogát felperesnek megítélte, s annak felperes nevére, a jóhiszemű hitelezők netán időközben nyert tulajdonjogai épségben tartásával, az Ítélet jogerejüvé válta után telekkönyvi bekeblezését elrendelte. Az ügy a kir. táblához felebbeztetvén, az az elsőbiróság ítéletét hagyta helyben. A m. kir. Curía, mint legfőbb ítélőszék azonban a kir. tábla fenebbi ítéletének megváltoztatásával a kerületi tszék Ítéletét oly értelmében, hogy alperesek tartoznak felperesnek tu7*