Dárday Sándor - Gallu József - Szeniczey Gusztáv - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. VII. folyam (Budapest, 1873)

85 érvényesítvén, azt a maga nevére át nem irattá. Miután e sze­rént alp. pénze veszélyeztetése nélkül mindaddig, mig felperes tulajdonjogát be nem jegyezteti, fizetést nem teljesithet, azt keresetével elutasittatni kéri. Felperes ennek ellenében előadja, hogy alperes tudta, miszerint a megvett fold nem áll felperes nevén s a részlet fizetést mégis feltétlenül megigérte, s a szerződés szerént csak 100 frtra köttetett ki, hogy az átiratás megtörténtéig vissza­tartatik. Az első bíróság alperest a kereseti követelésben elmarasz­talta; mert szerződési kötelezettségeinek meg nem felelt, a kir. Ítélőtábla azonban 1868. évi május hó 14-én 4340. sz. alatt hozott ítéletében az elsőbiróság ítéletének megváltozta­tásával felperest keresetével elutasitotta mert: néhai Szt. Petronellától felperesre örökség utján szállott és általa alperesnek eladott ingatlanságra felperes örökségi jogát telekkönyvileg kitüntetni elmulasztotta, ezen mulasztás folytán pedig alperes azon módtól, hogy tulajdon­jogát a felperestől megvett ingatlanságra, a beperesitett szer­ződés értelmében előjegyeztethette volna élzáratván; alperes a keresetbe vett tőke s járulékai megfizetésére kötelezhető nem volt. A m. kir, Curia, mint legfőbb Ítélőszék azonban a királyi tábla ítéletének megváltoztatásával az elsőbiróság ítéletét különösen azon oknál fogva hagyta helyben, mert a kereset alapjául szolgáló szerződés szerént az 1867. évi február hó l-re határozott részletfizetés, az eladó felperes részéről semmi nemű feltételhez sem volt kötve. CVI1I. Birói árverés utján eladott ingatlanokra bekebelezett tőkék után a vételár felosztási tárgyalást megelőző 3 évre járó kamatok, a tőkével egyenlő rangsorozattal bír­nak azon esetben is, ha a tőkével együtt nincsenek is a telekkönyvbe bejegyezve. (1871. márcz. 25-én 1678. sz. alatt.) Az edelspacher-simándi 3. számú tjkönyvben foglalt ingat­lanokra a c) lapon 1. sz. alatt, néhai Gartner Antal örökösei

Next

/
Oldalképek
Tartalom