Dárday Sándor - Gallu József - Szeniczey Gusztáv - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. VI. folyam (Budapest, 1872)

117 a kereseti földnek kiadatása alól felmentetik, egyébiránt a fe­lebbezett kir. táblai itélet, a perköltségek kölcsönös megszünte­tése mellett, helybenhagyatik. Indokok. Felperes egyedül a kereseti rétre bizonyitván azt, hogy felperes ezen rétet még 1876. éven át is mint haszon­bérlő birta, s annak birtokában senki által meg nem háborítta­tott, elsőrendű alperes arra, hogy a kereseti réten kivül a kér­déses földet is, melynek birtoklását ezen alperes különben is tagadja, s felperes nem bizonyítja, visszabocsátására nem köte­leztethetik, e részben tehát a felebbezett itélet megváltozta­tandó volt. Egyebekre, jelesül a kereseti rétre nézve, minthogy felperes ezen rétnek törvényes czimon alapuló birtoklását, jól­lehet ezen C. alatti haszonbéri szerződést a birtok uj vevői for­ma szerint meg nem erősítették, jóhiszemüleg s a tanuk val­lomásai szerint tettleg és háboritatlanul folytatta, a felebbezett itélet ezen okból, — a szavatosság kérdésében pedig azért: mert elsőrendű alperes kártérítésében el nem marasztaltatott, s különben is a sommás visszahelyezési perekben, ezen perek természeténél fogva, szavatosságnak helye nincs, végre a kárt illetőleg az Ítéletben helyesen alkalmazott indokok alapján ha­gyatott helyben. LX1X. A volt jobbágyokat a földesúri erdőkből illető rész nem a belső, hanem a külső birtok járulékát képezi. Az erdőrész a birtoknak a kiosztás idejéni tulajdo­nosát illeti; habár e járulék azon adásvételi szerződés­ben, mely szerint e tulajdonjogot megszerezte, mint az adásvétel tárgya, külön nincs is felemlítve. (1870. jan. 15.236/869. sz. a.) T. J. előadja keresetében, hogy ö. G. Ferencznek a szent­istváni 22. számú tjkönyvben foglalt ingatlan birtokát eladván, ezen eladás után, az erdei haszonvételek szabályozása alkalmá­val, egy hold erdőilletmény alperesnek osztatott ki; miután azonban felperes erdőilletményét el nem adta, s igy azt alpe­res meg nem vette, kéri azt annak kiadatásában elmarasz­talni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom