Dárday Sándor - Gallu József (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. I. és II. folyam (Budapest, 1874)

75 meg, felperes alperest a törv. rendt. 111. §-a értelmében elma­rasztalni kérte; — s ezzel a jegyzőkönyv bezáratván, ugy fel­peresi ügyvád, valamint a tárgyaló esküdt által aláíratott, sőt már az ítélet fogalmazmánya is elkészíttetett, de a bíróság által alá nem íratott. Ugyanaz nap felvétetett egy másik tárgyalási jegyző­könyv is és pedig maga a szolgabiró által, mely szerint alperes személyesen megjelenvén, az ügy érdemére vonatkozó kifogá­sait előadta. Felperesi ügyvéd azt jegyezte meg, hogy miután ő azon időben, midőn alperes megjelent, egyéb teendői miatt a bíró­ságnál még jelen volt, — a törvényben kiszabott két óra az idézésben kitett órán tul már rég eltelt volt, miért az ügy érdemére felesleges valamit mondani, hanem a hivatkozott §. értelmében ítélet hozandó. Erre a biróság következő végzést hozott: a bíróságnak tudomása van arról: hogy az alperes felek nem ugyan pontban 11 órakor, de ll1/2 órakor csakugyan meg­jelentek, de ha előbb is megjelentek volna, egyéb teendők miatt velők tárgyalni nem lehetett volna, felperesi képviselő ur tehát utasittatik, hogy az ügy érdemére válaszoljon. Ezen végzés ellen felperes semmiségi panaszt jelentett be, és azt szept. 11-én írásban is kifejtve beadta, melyben a már előadottaknál fogva azt vitatta, hogy a biróság a törv. rendt. 111. §-ának világos rendelete ellenére magát a törvény felébe helyezve járt el midőn alperes kérelmére egy második jegyző­könyvet vett fel, és a dolog érdemének tárgyalásába is belebo­csátkozott. Miért is a hozott végzést megsemmisíttetni, és a bírósá­got a törv. rendt. 111. §-a értelmében leendő Ítélethozatalra utasíttatni kérte. A m. kir. curia mint semmitőszék következő határozatot hozott: tekintve, hogy a törv. rendt. 298. §-ának e) pontja értel­mében sommás eljárás folyamában felmerült semmiségi pana­szok beadására nézve a 125. és 226. §§. alkalmazandók, ezek szerint pedig a törv. rendt. 96. és 99. §§-aiban kijelölt eseteket kivéve, sommás per folyama alatt végitélet hozatala előtt külün jogorvoslatnak helye nincsen, a semmiségi panaszt ezúttal visz­szautasitandónak találta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom