Pap Dávid (szerk.): Kereskedelmi törvény. 1875. XXXVII. törvényczikk (Budapest, 1901)

102 Kereskedelmi törvény 24-9—252. §§. jegyzékbe bevezetés mellett azon törvényszék által rendeltetik el, melynél a szövetkezel be van jegyezve. 1. Csak szövetkezeti tagok, nem pedig harmadik személyek, a ki­ket semmi felelősség nem terhel, tekinthetők érdekelt leieknek. Csakis és egyedül magának a szövetkezetnek, mint olyannak, a közgyűlésen elhatá­rozott vagy utólag jóváhagyott vagy egyébként magáévá tett oly cselek­ménye képezheti a 2-1X. tárgyát, mely a szövetkezel működését a törvény­től (223. S.) elütő czélokra terjeszti ki, de a szövetkezet igazgatóságának meni a közgyűlés határozatán vagy utólagos nyilt vagy hallgatóság jóvá­hagyásán alapuló ily ténykedése egymagában még nem vonhatja maga után a szövetkezetnek hiröi feloszlatását. (66/92.) 249. §. A szövetkezet feloszlása a 247. §. 4. és 5-ik pontjában emiitett esetek kivételével, az igazgató­ság által a kereskedelmi czégjegyzékbe bevezetés végett az illetékes törvényszéknél bejelentendő. Az igazgatóság, csőd esetét kivéve, a feloszlást a társasági hirdetmények felvételére rendelt, esetleg a hivatalos lapokban háromszor közzétenni, s a szövet­kezet hitelezőit követeléseiknek a harmadszori közzé­tételtől számított hat hó alatt érvényesítésére felhívni tartozik. 250. §. A jelen törvény 203. és 206. §§-aínak a felszámolásra vonatkozó határozatai a szövetkezetekre is alkalmazást nyernek. 251. §. A feszámolási eljárás tartama alatt a szövetkezeti tagok jogviszonyaira nézve ugy egymás­közt, mint harmadik személyek irányában, a jelen czim második fejezetének szabályai szolgálnak irány­adóul, a mennyiben azok a jelen fejezet határozataival és a felszámolás természetével nem ellenkeznek. 252. §. A feloszlott szövetkezet vagyonából mindenekelőtt a hitelezők követelései elégitendők ki a lejárat rendje szerint; a még le nem járt követelések fedezésére szükséges összegek visszatartandók. A tartozások kielégítése után fenmaradó összeg a szövetkezeti tagok közt az alapszabályokban meg­áll apitott elvek szerint osztatik fel. A tényleges felosztás azonban a 249. §-ban érin­tett hirdetmény harmadszori közzétételétől számitandó 6 hó eltelte előtt nem történhetik. 349. §. V. ö. : K. T. 202., 204., 252. §§. 350. g. L. : 1898: XXIII. t.-cz. .'!!>—11.. 61. gg. 253. §. L. : 1898: XXIII. t.-cz, 11. §. (e kötetben).

Next

/
Oldalképek
Tartalom