Pap Dávid (szerk.): Kereskedelmi törvény. 1875. XXXVII. törvényczikk (Budapest, 1901)

Kereskedelmi törvény 238—240. §§. 99 lejártával követelhetik, feltéve, hogy addig a társaság feloszlása el nem határoztatott. Ugyanennek van helye akkor is, ha a tag csak egy vagy több üzletrészre nézve lép ki a szövetkezetből. 1. A K. T. 2:i7. 2-iíc bekezdésének intézkedése, amelylyel határo" zott Időtartam van megállapítva, melynek eltelte előtt a szövetkezetből ki" vált tagok vagy örököseik a társásági vagyonból illetőségük kifizetését nem követelhetik: a társaság alapszabályaiban eltérő és a törv. czéljával ellen­kező módosításnak tárgyát nem képezheti. (894/92.) 2. Az alapszabályoknak oly intézkedése, mely a 2157. §-al szentbea a kivált tagok által igényelhető összeget a kiválás évéről szóló zárszáma­dás szerint reájuk eső üzletrésznél kisebbre szorítja, mint törvénybe ütköző : hatálytalan. (1369/94.) 238. §. A mennyiben az alapszabályok másként nem intézkednek, a szövetkezeti tag egyes vagy min­den üzletrészét s az ezekkel járó tagsági jogokat, az igazgatóságnál történt bejelentés mellett, másra átruház­hatja. Az átruházónak a 236. §-ban megállapított felelős­sége azonban érintetlen marad, ha az átvevő kötelezett­ségének eleget tenni nem képes. 239. §. A jelen törvény 95. és 96. §§-ainak a magánhitelezőkre s a beszámításra vonatkozó intéz­kedései a szövetkezetekre is alkalmazást nyernek. A magánhitelező, ki a szövetkezeti tag magán­vagyonára sikeretlenül vezetett végrehajtás után adó­sának a társaság feloszlása esetére jutandó illetményét veszi végrehajtás alá, kielégítése végett előleges fel­mondás után, a társasági tag kiválását követelheti, tekintet nélkül arra, hogy a társaság határozott vagy határozatlan időre alakult. A felmondásnak az üzleti év letelte előtt legalább négy héttel kell történnie. 1. A 239. J«. szerint maguk az üzletrészek S az ezeken alapuló tagsági jogok végrehajtási foglalás tárgyát sohasem képezhetik. (459/93.) HARMADIK FE.JI:XI:T. Közgyűlés, igazgatóság és felügyelői bizottság. 24©. §. A 176 — 181. §§-oknak részvénytársasá­gok közgyűléseire vonatkozó határozatai a szövetke­zetekre oly kép nyernek alkalmazást, hogy az egyes 237. <$. V. ö. : K.T. 254. §. — L. : 1898 : XXIII. t.'-cz. 22., 55., 64* 60. §§. 288. ». V. ö. : K. T. 231., 230. g§. — L. : 187!) : XXXIX. t.-cz. 10. S­239. íj. V, ö. : K. T. 85.; 90.. 235, §§. — L. 1898 : XXIII. t.-ez. 60. §.

Next

/
Oldalképek
Tartalom