Márkus Dezső: Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. III. kötet (Budapest, 1906)

Képviselet. 77 mellett vagy elhalasztja az eljárást, vagy pedig a meghatalmazás nélkül fellépett személyt egyelőre az eljárásban való részvételre bocsátja. A meghatalmazás nélkül fellépett személyt köte­les a bíróság egyelőre az eljárásban való részvételre bocsátani akkor: ha ezt az ellenfél kívánja. Ha a zárhatáridő alatt a szabályszerű meghatalmazás be nem mutattatik : a meghatalmazás nélkül indított ke­reset végzéssel hivatalból megszüntetendő, a megha­talmazás hiányának egyéb eseteiben pedig a fél meg nem jelentnek tekintetvén, ellene további eljárás nél­kül, a meg nem jelenés törvényes következményei al­kalmazandók s egyúttal mindkét esetben a fél helyett eljárt személy a fellépése által az ellenfélnek okozott költségben elmarasztandó. Ha a tárgyalás kezdetén vagy folyamán az tűnik ki, hogy a fél helyett olyan meghatalmazott lépett fel, a ki őt a 7. §. szerint nem képviselheti; a bíróság nyom­ban hozandó és a meg nem jelent fél helyett csupán a megjelent meghatalmazottnak kihirdetendő végzés­sel a tárgyalást a kellően nem képviselt fél költségére elhalasztja és rendszerint 8 napnál tovább nem ter­jedhető ujabb tárgyalási határnapot tüz ki azzal a meghagyással, hogy a kellően nem képviselt fél az ujabb tárgyaláson a meg nem jelenés törvényes kö­vetkezmén3reinek terhe alatt személyesen vagy ügy­véd által képviselve jelenjen meg. 1893:XV1II. t.-cz. 36. .<?. 2. s köv. bek: A bíróság a fe­leket vagy képviselőiket, kik a üírgyalást ismételt illetlen viseletük által akadályozzák, vagy kiknek nincsen érthető előadási képességük, a további előadástői eltilthatja. Ha ennek folytán a fél képviselet nélkül marad, a tár­gyalás a fél költségére, oly meghagyással halasztandó el, hogy az ujabb tárgyaláson a meg nem jelenés törvényes következményeinek terhe mellett ügyvéd által tartozik meg­jelenni. A mennyiben a felet ügyvéd képviseli, az ügyvédre nézve az 1887 : XXVIII. t.-cz. intézkedései alkalmazandók. 1893: XVIII. t.-cz. 130. §.: A felebbezési eljárás során a szóbeli tárgyaláson a felek, illetőleg törvén}7es képviselőik (7. ^.J csak személyesen vagy ügyvéd által

Next

/
Oldalképek
Tartalom