Márkus Dezső: Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. II. kötet (Budapest, 1906)
616 Dologjog. 31. §. Arányosítás esetében a rendezés költségeit minden érdekelt fél a közösből neki jutott birtok vagy illetmény arányában készpénzben viseli. Ezen költségek előleges fedezése végett azokról előirányzat készítendő s a szükséges összeget az arányosítás által érdekelt község vagy községek összes állami földadója arányában felosztva, az 1876: XV. t.-cz.-ben megjelölt közegek hajtják be. Az arányosítás befejezése után a költségek összegét és azok egyéni felosztását a törvényszék állapítja meg, s az előlegesen beszedett összegek kiegyenlítése hasonlókép a pénzügyi közegek által foganatosíttatik. A szövegben idézett 1876: XV. t.-cz. helvett jelenleg az 1883: XLIV. t.-czikket kell érteni. 32. §. Tagosítások eseteiben az eljárás összes költségeit valamennyi érdekelt fél — és pedig általános tagosítás esetében, a község területén létező összes birtoka földadójának arányában — részletes tagosítás (7. §.) esetében pedig tagosítás alá jött birtoka földadójának arányában, készpénzben köteles viselni. Ezen költségről előirányzat készíttetik s annak alapján a szükséges összeget az 1870: XV t.-cz.-ben megjelölt közegek hajtják be. Azon birtokosok, kik a tagosftandő községben csak bel1 elekkel bírnak, a költségek viselésére csak akkor és annyiban kötelezhetők, a mikor és a mennyiben a tagosítással egyidejűleg foganatosított birtokrendezés vagy arányosítás utján részökre illetmény állapíttatik meg. A tagosítás befejezése után a költségeket a törvényszék végleg megállapítja s a még hiányzó összeget hasonlókép a pénzügyi közegek hajtják be. . Ha a tagosítással kapcsolatban erdők, legelők vagy nádasok, úrbéri elkülönítése, vagy arányosítás is vitetik keresztül, a költségek viselésére nézve, a tagositási szabályok alkalma zandók. E §. után az 1892: XXIV. t.-cz. XVIII. alatt aj rendelkezéseket szúr be: a következő 33. és 34. §-ok bel vébe pedig az ott XIX. és XX alatt foglalt intézkedéseket lépteti; 1. alább. 35. §. A szabályszerűen előirányzott, valamint a végleg megállapított költségjárulékok a rendezés és tagosítás alatt álló birtokra nézve oly teherl képeznék, mely az 1870: XV. t.-cz 67. S-a értelmében elsőbbséggel birő egyenes adók. illetéki hátralékok, az egyenes adók módjára behajtandó egyéb tartozások és községi pótlékok kivételével, minden telekkönyvileg bekeblezett és be nem keblezett követelés előtt áll s a birtokkal járván, minden ii j birtokosra és e szerinl még a birői árverésen vásárlóra is átmegy. Ingatlanok birői eladásánál és csőd esetében, a költségjárulékok lejárt részleteinek elsőbbségére nézve, az 1876: XV. t.-cz. 67. és 70. §§. intézkedései alkalmazandók. A 30. §. helyébe az 1892. XXIV. t.-czikkben XXI. alatt foglalt rendelkezések léptek, utána pedig a jelzett törvény XXII. alatt uj rendelke-