Márkus Dezső: Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. II. kötet (Budapest, 1906)

556 Dologjog megállapítására nézve felülvizsgálat alá veszi, szükség esetén pót­nyomozást rendel, és annak alapján érdemileg határoz. A kör. tábla határozaté hivatalból nem terjesztetik fél a leg­főbb itélő-székhez, és ha az törvényes határidő alatt nem feleb­beztetik, a végrehajtás hivatalból rendelendő el. 3. §. Az 1871: LIII. t. -cz. 45. és 51. §§-ai — azon perekre nézve, a melyeknek tárgyát az, urbériség megállapítása nem ké­pezi — egész terjedelmükben, — azon perekre nézve pedig, a melyeknek tárgyát az urbériség megállapítása is képezi, — a jelen törvény által érinteti intézkedéseikben továbbra is érvényben maradnak. 4. §. Az 1871: LIII. t. -cz. ti. §-hoz pótlólag rendeltetik: a) mindazok, kik veszteti urbériségekért földtehermentesí­tési kárpótlást, illetőleg utólagos kárpótlást még ezután kiván­nak igénybe venni, tartoznak ebbeli igényüket az annak alapjául szolgáló itélet vagy egyezség jogérvényre emelkedésétől, ha pedig az itélet vagy egyezség jelen törvény hatálybalépte előtt már jogéryényre emelkedett, jelen törvény hatályba léptétől számí­tandó (6 hónap alatt a földtehermentesítési országos alap igazga­tóságánál bejelenteni, különben igényük elenyészik. b) Urbéri perekben keletkezett itélet, illetőleg egyezség alapján kárpótlás ezentul csak az esetben igényelhető, ha az. urbéri per, a mennyiben az a fennálló törvények és szabályoknál fogva még ezentul is megindítható, jelen törvény hatályba léptétől szá­mítandó egy év alatt az illetékes törvényszéknél folyamatba tétetik. 5. §. Jelen törvény végrehajtásával a bel-, pénz- és igaz­ságügyi ministerek bízatnak meg. — a az utóbbi felhatalmaztatik, hogy az. Erdélyre nézve az. 1871: LIII. törvényczikk 80. §-a alap­ján kibocsátott rendeletet, az ezen törvényben megállapított el­vekkel összhangzólag módosítsa. E t. -cz. végrehajtása tárgyában v. ö. 1877. jun. 8. 16. 091. sz. IM. rend. (1877. R. T. 255. ). V. ö. még az 1871: LIII. t. -cz. kapcsán felsorolt rendeleteket. 1878: VII. TÖRVÉNYCZIKK, a szőlőbirtok után járt és az 1868: XXIX. törvény­czikk által megszüntetett tartozások bejelentési határ­idejéről. (Szentesítést nyert 1878. évi május hó 27-én. Kihirdettetett az ország­gyűlés mindkét házában 1878. évi május hó 29-én. ) 1. §. A szőlőbirtok után járt. és az. 1868: XXIX. törvény­czikk állal megszüntetett tartozások váltságdijára nézve a jogosí­tottak igényeinek az idézett törvény alapján kiadott rendelet ér­telmében leendő bejelentésére, egy évi záros határidő tűzetik ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom