Márkus Dezső: Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. II. kötet (Budapest, 1906)
Te 1 építés. Zárhatározatok. ] úrin. RÉSZ. Zárhatározatok. 23. §. A belügyminister a telepítési munkálatoknak ezen törvény 10. §-a szerint történt hitelesítése, illetve felterjesztése, valamint a földmívelésügyi ministertől a 21. §. szerint nyerendő értesülés után a létesített telepnek az 1886. évi XXII. t.-cz. 152. §-a alapján önálló községgé alakítása vagy más községhez csatolása s az ugyanazon törvényczikk 32., 33. és 31)—51. §-aiban előirt, valamint az ezeken kívül még szükséges intézkedések iránt rendeletileg intézkedik; úgyszintén intézkedik, hogy a hitelesíteti telepítési munkálat a telekkönyv átalakítása stb. végett az illetékes telekkönyvi hatóságnak megküldessék, a mely utóbbi az igazságügyminiszter által ide vonatkozólag kibocsátandó rendelet értelmében jár el. A telepítés által alakított új község akkor is egy közigazgatási községei képez, ha azok a területek, a melyekből a telepitett község alakul, különböző községek határában lekúsznék. ' 24. §. A területnek a telepesek részére történt átadásától addig, míg a községgé alakulás megtörténik, a község alakítása körüli teendőket, valamint a községi elöljáróságot megillető jogokat és kötelességeket, a törvényhatóság által a telepítő ajánlatára megalkotott elöljáróság gyakorolja. Ezen elöljáróság mellé a telepesek maguk közül 12 tagú véleményező testületet választanak. 25. §. A már eddig eszközölt telepítésre ezen törvénynek csak a 24-ik §-a alkalmazandó és pedig csak azon telepekre, melyeknél a községgé alakulás még meg nem történt. 26. §. Ezen törvény mezőgazdasággal foglalkozó telepesekről intézkedvén, iparos munkások telepítésére nem alkalmazható; úgyszintén nem alkalmazható azon esetekre sem, midőn valamely község belterületének árvíz által egészben, vagy részben lett megsemmisítése avagy tűzvész pusztításai folytán bekövetkező újjáépítése és rendezése czéljáböl a lakóhelyek áthelyezése, illetőleg egyes lakosok áttelepítése közérdekből válik szükségessé. 27. §. Ezen torvény végrehajtásával és a szükséges rendeletek kiadásával a földmívelésügyi, belügyi, pénzügyi és igazságügyi ministerek bízatnak meg. Habár az isin. V. t.-ez. értelmében a mindenkori telepes telepitvényi ingatlanait a tulajdonjognak a/, első telepes nevére történt bekebelezéstől számított 15 éven belül is a kir. kincstár javára biztosított elő-