Márkus Dezső: Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. I. kötet (Budapest, 1906)

1 44 HolttányilvánUás. A halál "bizonyítása. Felhívó felperes és a felhívott ismeretlen tartózkodásu alperes egy anyától származnak ugyan, azonban míg a felhívott a közös anyának törvényes gyermeke, addig a felhívó felperes házasságon kivül született s igy törvénytelen származású: minthogy tehát felperes, valamint alperes egy és ugyanazon anyától származott, ehhez képest ezen peres felek között a vérségi kapocs ki van mutatva, amiből következik, hogy a felperesnek az 1868. évi LIV. t.-cz. 522. §-ának b) pontja alapján a holttá nyilvánítást kérni joga van. (C. 905. okt. 3. 7170.) Habár az 1868: LIV. t.-cz. 522. §. a) p.-jának az a rendelkezése, hogy a házastárs a holttányilvánitást a házassági kötelék feloldása végett kérheti, az 1894: XXXI. t.-cz. 132. §. szerint hatályon kivül helyeztetett, ez alapon nem vonható meg a házastársnak a halottnyilvánitásnak más okból való kérelmezhetési joga, minthogy az utóbb hivatkozott törv.-szakasz 2-ik és 3-ik bekezdése a holttányilvánítási eljárásnak a házastárs által való megindítását nem zárja ki (C. 98. jun. 10 2983.) Az a körülmény, hogy a holttányilvánitást kérők közül egynek kérvényezési jogosultsága ki nem mutattatott, miután a holttányilvánítási eljárás megindítására a jogosultak közül egynek kérvényezése is elégséges, a kérelem megtagadására okul nem szolgálhat. (C. 98. jun. 7. 1025.) A holttányilvánítási eljárásban kirendelt ügygondnok diját a felhívó fizeti. (Budapesti tábla 48.310/1885; Curia 239/86: 200/86. M. 4604.) A holttányilvánitandó egyén három ízben idézendő (Budapesti tábla 48044/85. M. 4607.) Ha a" kérelem elutasittatván, később ujolag emeltetik, az esetre ujabb hírlapi idézés szükséges. (Smsz. 12801/1873. Dt. X. 17.) Az ismeretlen tartózkodás községi bizonyitványnyal is igazolható (Lfi. 6199/1879.). Ha a hatósági bizonyítványban csak a távozás éve, de nem egyúttal a nap is igazoltatik: a 30 éves határidő az illető év utolsó napjától számíttatik (Curia 2139/1885. P. T. X. 175.). Eltűnt személynek sem életben léte, sem elhalálozása nem vélelmezendő a hazai jog szerint, hanem annak életben léte vagy elhalálozása bizonyítandó az által, ki az egyiket vagy másikat állítja. Ehhez képest az eltűnt részére kinevezett ügygondnok örökösödési keresetével elutasítandó, ha alperes tagadásával szemben nem bizonyítja azt, hogy eltűnt és az öröklési eljárás folyamán kibocsátott egv évi hirdetményi idézésre nem jelentkezett, gondnokoltja az örökség megnyíltakor 'életben volt (C. 1887. febr. 15. 4908/86. M. 4608.) Az, akire az örökös az örökséjrét átruházta, az 1894. XVI. t.-cz. 5. §-a szerint, amennyiben az átruházást közokiratilag bizonyítja, ugyanazokat a jogokat gyakorolhatja az örökösödési eljárás során, amely jogok az örököst megilletik, miből következik, hogy az előbb említett előfeltételek fenforgása esetén, az engedményes a hagyatéki eljárás alapjául szolgáló holttányilvánítási eljárás folyamatba tételére is jogosultsággal bír (C. 99. máj. 31. 2523. M. 16369!). Az utóbb felmutatott C) alatti helyhatósági bizonyítvány kelte a felhívott elhunyta napjának meghatározásánál nem lehet irányadó, mert ezen bizonyítvány által csak az tekintetik megállapíthatónak, hogy felhívott tartózkodása 1843 óta ismeretlen, minthogy azonban ez évben az eltávozás napját a bizonyítvány nem tartalmazza, ez a most mondott év utolsó napján volt megtörténtnek tekintendő, melytől a 30 évet számítva, az elhalálozás napját az 1881: t.-cz. LIX. t.-cz. 90. §-a értelmében a 30 év leteltével követő napra kellett megjelennie. (C. 1885. jun. 10. 2139. M. 4610.) Az 1868: LIV. t.-cz. 523. §. c) pontja alapján holttá nyilvánítható azon egyén, akiről be van igazolva, hogy nagyobb csatában részt vett és azóta híre veszett. Ha az 523. §. c) pontja „ha háborúban nehéz sebet kapott" beigazolva nem volna, ez nem járja ki azt, hogy nao-yobb csatában való részvéte ,,a halálveszélyben való forgás" fogalma alá soroltassék. Ily esetben a halálozás alapjául a csatát követő nap veendő. (C. 1885. nov. 11. 4114. M. 4609.) A kihallgatott tanuk vallomásai szerint a Dunára indult s azóta -'Mint T. Katalin csak a murva hajóról, még pedig életveszélyes körül-