Vargha Ferencz (szerk.): Bűnvádi perrendtartás. Az összes melléktörvényekkel, rendeletekkel, joggyakorlattal (Budapest, 1901)
130 Bűnvádi perrendtartás 203. §. válaszirat közlendő a megkereső bírósággal és végre a diplomatiai útra tartozó, s a közbüntettesek kiadását tárgyazó ügyekben vegye igéin be. Ehhez képest a magyar bíróságoknak a porosz bíróságokhoz intézett megkereséseiket vagy a megkeresett bíróság nyelvén kell szerkeszteni, vagy ezeket, valamint a nem német nyelvű mellékleteket is az 1873. évi október 22-én 32,!)42. sz. alatt kelt körrendelet 38. §-ában megjelölt lelek költségén hiteles német fordítással kell ellátni, a postára adott küideménj boritékára pedig a czimet német nyelven kell írni. M. IV. 513. I. 5. (17,087. Im. 1893.) Külföldi tanuk megidézése. Akir. igazságügyminisztérium figyelmeztette az ország egyik kir. törvényszékét, hogy külföldön lakó egyén hazai bíróság előtt tanuként való megjelenésre nem köteles s ennélfogva nem is idézhető meg joghátrányok vagy kényszereszközök kilátásba helyezésével. Külföldön lakó egyén tanúként csak meghívható, a mely eljárásnál, ha az szerződésileg szabályozva nincs, az 1882: XXXIV. törvényezikkbe iktatott szerb kiadatási szerződés XIV. czikke, valamint annak értelmezése tárgyában kiadott 1885. márczius 14-én 11,805. sz. a. kelt igazságügyminiszteri rendelet (1885. évi H. T. 315. 1.) veendő zsinórmértékül. M. IV. 433. 1. «. 1885. márczius 14-én 11,805. sz. a. kelt lm. rendelet. A Szerbiával a közönséges bűntettesek kölcsönös kiadatása iránt kötött és az 1882 : XXXIS'. t.-czikkbe foglalt államszerződés XIV. czikkének első bekezdése azt rendeli, hogy «ha valamely tanúnak szeméi] es megjelenése nem politikai bűnvádi ügyben tartatik szükségesnek vagy kívánatosnak, azon állani kormánya, melynek területén a tanú tartózkodik, őt felszólítja, hogy a másik állam hatóságai részéről hozzá intézendő felhívásnak feleljen meg». Ugyanazon czikknek második bekezdése továbbá kimondja, hogy «a személyes megjelenés költségeit mindig a megkereső állam viseli és a diplomatiai uton küldendő felhívásban megjelöli az összeget, mely a tanúnak útiköltség és időmulasztás fejében utalványoztatok, valamint azon előleget, melyet a megkeresett állam a megkereső állam terhére az egész összegből kinzethet». Egyöntetű eljárás czéljából a következőket rendelem : 1. p. Ha valamely Szerbiában tartózkodó tanúnak személyes megjelenése valamely nem politikai bűnügyben okvetlenül szükségessé válik, az eljáró bíróság az ügynek, valamint a tanú nevének és tartózkodási helyének, úgyszintén a megjelenési határnapnak tüzetes megjelölése, és annak előadása mellett, hogy a tanúnak személyes megjelenése mely okból szükséges, a kir. igazságügy-minisztériumhoz felterjesztést intéz. 2. p. Ezen felterjesztésben megjelölendő azon összeg, mely a tanúnak útiköltség és időmulasztás (tanudhj lejében utalványoztatni fog és pedig miután azt egy meghatározott összegben nem lehet megjelölni, mert nem lehet előre tudni, nogy a megjelent tanú hány napot lesz kénytelen tölteni a biróság székhelyén, ennélfogva a megjelölést részletezni kell olyformán, hogy meg kell határozni: aj hogy a tanú mennyi díjat kap összesen az odautazásra ; bj mennyit a visszautazásra, és ej mennyit naponkint a biróság székhelyén tartózkodása alatt költség és időmulasztasztás (tanudij) fejében. 3. p. A felterjesztésben megjelölendő azon összeg is, a mely a megkeresendő állam által előleg fejében a tanúnak kifizethető. Ezen előleg ne legyen nagyobb, mint a mennyi a tanúnak az odautazás fejében megállapittatott; mert a tanúnak a biróság előtti megjelenéséig ennél nagyobb előlegre szüksége nincs. 4. p. Figyelmeztetem a kir. bíróságokat, hogy a Szerbiában tartózkodó tanúnak személyes megjelenése csak azon esetben rendelendő el, ha azt az ügy körelményei okvetlenül szükségessé teszik, mert a személyes megjelenés tetemes költséget okoz és mert a személyes megjelenésre való felhívás nem vezet mindig eredményre, miután a lenti államszerződés alapján a tanút személyes megjelenésre kényszeríteni nem lehet. Ez utóbbi körülménynél fogva — ha a személyes megjelenés nem okvetlenül szükséges — czélszerübb a Szerbiában tartózkodó tanút az illetékes szerb biróság utján kihallgattatni, és esetleg megeskettetni is, s legtöbb esetben czélszerü a személyes megjelenést lehetőleg már csak