Vargha Ferencz (szerk.): Bűnvádi perrendtartás. Az összes melléktörvényekkel, rendeletekkel, joggyakorlattal (Budapest, 1901)

Bűnvádi perrendtartás 193—195. §§. 125 negyedik bekezdésének rendelkezései a tanuk és sértettek kikérdezésére nézve is mérvadók. A tanuknak, illetőleg sértetteknek egymással, valamint a terhelt­tel való szembesítése, illetőleg felismerés vagy személyazonosság-megálla­pítás ezéljából szembeállítása tekintetében a 112. §. hatodik bekezdésének rendelkezése tartandó szem előtt. 193. §. Az idézés rendszerint az ügy megjelölése nélkül, idézőlevéllel történik, melyben a megidézettet és foglalkozását, a megjelenés helyéi és idejét, végre azt, hogy a megidézett tanukép lesz kihallgatandó, meg kell jelölni és ki kell fejezni, hogy ki nem mentett el­maradás esetében elővezetés és pénzbüntetés jön alkal­mazásba (194. §.). 1. Idézés : v. ö. B. Ü. Sz. 29. §. és Baumgarten 3. sz. 2. (17,087. Im. 1893.) Külföldi tanuk megidézése. A kir. igazságügy­minisztérium figyelmeztette az ország egyik kir. törvényszékét, hogy kül­földön lakó egyén hazai bíróság előtt tanuként való megjelenésre nem köteles és ennélfogva nem is idézhető meg joghátrányok vagy kényszer­eszközök kilátásba helyezésével. Külföldön lakó egyén tanuként csak meghívható, a mely eljárásnál, ha az szerződésileg szabályozva nincs, az 1882 : XXXIV. törvényczikkbe iktatott szerb kiadatási szerződés XIV. czikke, valamint annak értelmezése tárgyában kiadott 1885. márczius 14-ikén 11,805. szám alatt kelt igazságügyminiszteri rendelet (1885. évi R. T. 315. I.) veendő zsinórmértékül. M. IV. 433. 1. 3. Tanú megidézése a nyomozás során. Baumgarten: 85. sz. 194. §. A tanú, a ki kellő megidézés daczára meg nem jelent, vagy a kihallgatás helyéről engedelem nélkül eltávozott, elővezettethető és az okozott költség megtérítésére kötelezendő, továbbá hatszáz koronáig terjedhető és elzárásra átváltoztatható pénzbüntetéssel büntetendő. Ismételt meg nem jelenés esetében e bün­tetés ugyanabban az ügyben is újból megállapítható. E büntetés nem alkalmazható, illetőleg a tanú a büntetés alól felmentendő, ha a tanú elmaradását vagy távozását alapos okkal kimenti. A tanú megbüntetését kimondó, valamint a ment­séget elvető végzés ellen használt felfolyamodásnak fel­függesztő hatálya van. 195. §. Ha a kellőleg megidézett tanú megjelent ugyan, de a vallomástételt vagy az eskü letételét, ille­tőleg a vallomás megerősítését (217., 219. §§.) a követ­kezményekre való figyelmeztetés daczára, törvényes ok nélkül megtagadta: az okozott költség megfizetésére kötelezendő és ezer koronáig terjedhető, elzárásra át­változtatható pénzbüntetéssel büntetendő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom