Auer György (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár. Népbírósági Döntvénytár. Új folyam III., II. kötet 1948 (Budapest, 1949)

Büntetőjogi döntvénytár 7 Ebből folyóan a Kúria az ügy elbírálásánál a panaszló vádlottaknak egyedül a főtárgyaláson tett és a bűnjelekkel mint tárgyi bizonyítékokkal is megerősített vallomását vette alapul. Kúria, B. II. 2355/1947. — 1947 november 18. 7. Semmisségi ok : fellebbviteli főtárgyalás megtartása, amikor a vádlott el volt zárva attól, hogy az ítélőtábla előtti főtárgyaláson sze­mélyesen megjelenjen, ott félszólaljon, vagy magát védővel képvisel­tesse. Bp. 384. § 4. 409. § 2. bek. A m. Kúria : az ítélőtábla ítéletét a kapcsolatos eljárással együtt a Bp. 384. § 4. pontjában foglalt alaki semmisségi okból a Bpn. 34. § első bekezdéséhez képest a Bp. 404. §-ának első bekezdése értelmében meg­semmisíti és a budapesti ítélőtáblát újabb szabályszerű eljárásra s újabb határozat hozatalára utasítja. Indokolás : A másodfokú bíróság ítélete ellen a vádlott törvényhely megjelölése nélkül semmisségi panaszt jelentett be s abban semmisségi ok­ként elsősorban azt jelölte meg, hogy a másodfokú tárgyaláson sem ó, sem védője nem jelenhetett meg, mert ő a gettóban volt elzárva, védője pedig deportáltatott. Az iratokból kitünóleg az ítélőtábla ebben az ügyben 1944. évi no­vember hó 6. napjára tűzte ki a fellebbviteli főtárgyalást s a fótárgyalási határnapról az érdekelteknek ajánlott levélben való értesítése mellett el­rendelte, hogy a vonatkozó napi jegyzék első példányát a határnap előtt legalább 15 nappal előbb ki kell függeszteni. Ámde a vádlottnak az elsőfokú fótárgyalási jegyzőkönyv szerint iga­zolt választott védője, a fótárgyalási határnap kitűzése idején az 1,210/ 1944. M. E. számú rendelet 5. §-a értelmében az ügyvédek névjegyzékéből törölve volt s arra nincs adat, hogy a kirendelt irodagondnok a vádlottat erről értesítette volna, a vádlott pedig meg nem cáfolható bejelentése sze­rint oly kényszer lakóhelyen (gettóban) lakott, ahol szabad mozgásában akadályozva volt, úgyhogy a mostmár ügyvéd által nem képviselt vádlottra nézve ki volt zárva a lehetősége annak, hogy a Bp. 409. § második bekezdéséhez képest a fótárgyalási határnapról az ítélőtábla hirdető tábláján kifüggesztett napi jegyzékből értesüljön s ennek következtében a Bp. 412. § harmadik bekezdésében foglalt azon jogával sem élhetett, hogy az ítélőtábla előtti

Next

/
Oldalképek
Tartalom