Herczegh Mihál (szerk.): A magyar kir. Curiának mint semmítő és legfőbb ítélőszéknek határozatai. A polgári törvénykezési rendtartás (1868:54. tcz.) §§-ai szerint. Első folyam (Pest, 1871)

III lőség, többé fenn nem forog, — következőleg a vonatkozó curiai határozat sem tekinthető irányadóul. Minima circumstantia variatrem. Mind a mellett sokszor a legrészletesebb vizsgálatnak sincs egyéb eredménye, mint az: hogy teljes bizonyossággal tisztába nem hozható sem a törvény valódi értelme; sem az, hogy mi jogos a fenforgó ügyben. Ily helyzetbe különösen akkor jöhet a bíró, midőn a törvény homályos, kétes; vagy midőn törvény által nem szabályozott jogkérdéseket kell elhatározni, melyekre nézve tehát úgy az egyik, mint a másik nézet mellett; úgy a curiai határozatban kimondott, mint az általa kimondani szándékolt vélemény mellett csak valószinüségi okok harczolnak. Ily körülmények közt az eljáró biró — nincs ugyan kötelezve rá, de mégis czélszerüségi szempontok javasolják, hogy a jogfolytonosság és egyformaság eszméjének hódolva — azon nézet értelmében hozzon határozatot, mely egy jogerejű határozat által már megerősítve, már egyszer eldöntve van. Ily esetekben mutatkozik a kir. curia elvi határozatainak fő fontosságú gyakorlati természete, prakticus nagy haszna és czélszerűsége. Ellenkező eljárás és legtöbbször talán csak fontoskodáson és önfejüségen alapuló folytonosan különböző határozatok csak a biróságnak annyira szükséges tekintélyét ásnák alá; — az ügyfeleket pedig a