Herczegh Mihál (szerk.): A magyar kir. Curiának mint semmítő és legfőbb ítélőszéknek határozatai. A polgári törvénykezési rendtartás (1868:54. tcz.) §§-ai szerint. Első folyam (Pest, 1871)

158 foglalt tárgyaknak elárverezés végett leendő elszállítását az érdekelt felek meghallgatása nélkül rendeli el. (1870. okt. 21-én 9774. sz. a. semm. sz. hat.) 412. §. Folytatólagos végrehajtás. A bíróság az által, hogy az előbbi foglaláshoz nem ragaszkodó s a ptr. 358. §. szerint a végrehajtás tárgyára nézve különben is kijelölési joggal biró végrehajtató ké­relmére a folytatólagos végrehajtást elmarasz­talt alperesnek az első foglalás alkalmával végrehajtás alá vett s tulajdoni igényekkel megtámadott in­góságain kivül egyéb ingóira is elrendelte, — semmiségre okot nem szolgáltat. Nem áll tehát az, hogy az első alka­lommal lefoglalt ingókra bejelentett igényperek eldönté­séig folytatólagos foglalást eszközölni nem lehetne, — azon feltevésből, mintha addig nem lehetne tudni, hogy azon ingók kielégítési alapúi szolgálhatnak-e. (1870. okt. 27-én 10,018. sz. a. semm. sz. hat.) Ingatlan birtokra vezetett végrehajtásnál végrehaj­tást szenvedőnek ingóságaira a folytatólagos végre­hajtás csak azon esetben rendelhető el, ha a lefoglalt ingatlan vételárából a követelés ki nem kerül, vagy ha az ingatlanra vezetett végrehajtás megsemmisíttetett. (1869. aug. 27-én 1040. sz. a. semm. sz. hat.) A folytatólagos végrehajtás foglalás útján oly esetben is kérelmezhető és elrendelhető, midőn végrehaj­tató kimutatta, hogy követelése fedezésére az eddig lefog­lalt vagyon elégtelen• — habár az árverés még meg nem tartatván, a vételár elégtelensége a fedezésre ki nem tűnhetett is. (1870. aug. 17. 7181. sz. a. semm. sz. hat.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom