Pataky Gedeon (szerk.): A m. kir. közigazgatási bíróság illetékekre vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye. Pótfüzet 1934-ig (Budapest, 1935)

V. — Ingatlanok, ingók, jogok. bizonyítékul szolgáljon, akár el van láitva a bizonyító erőre meg­kívántató kellékekkel, akár inifoics, illeték tárgya, — a házasfelek közt vagyoni viszonyailkat szabályozó szerződésnek, ha az köz­jegyzői okiratba foglalva nem lett, illeték alá vonására jogalapul nem szolgálhat, mert ennek a §-nak A. 1—5. pontjai is csak azok­nak az ügyleteknek a felsorolásai tartalmazzák, melyek a meg­előző A. bekezdés értelmében a polgári törvények szerint jogokat alapítani, átruházni stb. képesek, ezek közé pedig érvénytelen szerződés nem tairtozhatik. 189. sz. jogegységi (1933.). 2. §-hoz. Vízlevezetési szolgalom megszerzése után az ill. díjj. 88. tétel A. bb., pontjában megállapított 1.5%-os illeték jár. A kiszabás alapjául szolgáló okiratok szerint az abban meg­nevezett tulajdonosok megengedték, hogy a vízlevezetési szolga­lom az okiratban megjelölt ingatlanokra az ott meghatározott ellenérték fejében a M.-i Ármenesítő és Bel víz levezető társulat javára bekebelezi essék. Ezeknek a szolgalmaknak megszerzése után panaszos terhére a megállapított visszteher alapulvételével 5%-os ingatlan vagyon­átruházási illetéket szabtak ki. A panasz a kiszabott illetékek teljes törlésére irányul. A panasz csak részben helytálló. Helytálló annyiban, hogy 5%-os ingatlan vagyon átruházási illeték kiszabásának helye nincsen. Az illetékdijjegyzék 88. t. A. pontja helyébe lépett 1920 : XXXIV. tc. 2. §. második bekezdése az illetékdíjjegyzék idézett rendelkezésével egyezőleg csak a haszonélvezeti vagy használati, tehát az úgynevezett személyes szolgalmaikra mondja ki azt, hogy illetékkötelezettség szemponjából az ingatlanokkal egyenlő elbá­nás alá esnek. A magyar maigánjog a személyes szolgalmaktól élesen megkülönböztetii az úgynevezett telki szolgalmakat. Ezekre azonban az 1920 : XXXIV. tc. sem más törvényintézkedés az idé­zett 2. §. 2. bekezdésében hasonló rendelkezést nem tartalmaz. A telki szolgalmakra tehát az idézett törvényes rendelkezés nem alkalmazható, hanem azokra tovább is az illetókdíjjegyzéknek ér­vényében nem érintett 88. t. A. bb. pontja nyer alkalmazást. E szerint pedig a személyes szolgalmaktól különböző egyéb nemű szolgalmakért érték szerint II. fokozatú, illetőleg 1927. évi május hó 16.-tól az 1927. évi 68.200. P. M. számú rendelet 17. §-a szerint 1.5%-os illeték jár. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom