Pataky Gedeon (szerk.): A m. kir. közigazgatási bíróság illetékekre vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye. 1879-1931 (Budapest, 1932)

V. — Illetékek visszakövetelése. dékesség akadályának megszűnte után jogosan érvényesítette. 523. sz. ejh (1903). Az újabb gyakorlat eltéró s a haszonélvezet lel terhelt ajándékozásoknál is :iz 1920: XXXIV. tc. 80. §. (3) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint jár el. A vételár egy részének elengedése az adásvételi illeték les/állítá­sára jogot nem ad. A k.-i tkvi betétben fölvett ingatlanoknak a panaszos által a K. K. és Fia cég-ű kereskedelmi társaságtól történt megvételétől járó 5%-os illetéket az államkincstár a szerződésben kikötött 392.000 K vételár után követeli. — A panaszos az illeték leszállítását azon az alapon kéri, hogy az eladó — arra való tekintettel, hogy a vevő az 1919. évi 1381. M. E. sz. kormányrendelet szerint vegyes bíróság­tól a vételár mérséklését kérhette —, a bemutatott okirat tanúsága szerint a vételárból még a rendelet hatálya alatt 200.000 K-t önként elengedett. — Az igényt jogosnak elismerni nem lehetett, mert a vételár egy részének az elengedése az adásvételi illeték leszállítá­sára a törvény szerint ok nem lehet. 1618. sz. ejh (1929). Nem törölhető, illetőleg nem téríthető vissza az ingatlant átruházó jogügylet után kiszabott illeték, hogyha a szerződő felek: a) a jog­ügyletet annak teljes foganatosítása után, de a tulajdonjog beke­belezése előtt visszavonják; b) a jogügyletet annak teljes fogana­tosítása előtt, de a tulajdonjog telekkönyvi bejegyzése után von­ják vissza. * Az illetékszabályok 99. §-a értelmében, ha a felek az ingatlanra vonatkozó jogügyletet kölcsönösen visszavonják, mielőtt az foga­natba ment, vagy a telekkönyvi bejegyzés megtörtént volna, az illeték törlését, illetőleg annak visszautalványozását kérhetik. — Az idézett szakasz szövegének csak az az értelem adható, hogy a szerződő íelek jogügylet visszavonása címén az illeték törlését, s illetőleg visszautalványozását egyáltalán nem igényelhetik abban a két esetben, ha a jogügylet foganatba ment, vagy ha a telek­könyvi bejegyzés már megtörtént; vagyis az illeték törlésének s illetőleg visszautalványozásának csak akkor adható hely, ha a jog­ügylet a felek közös beleegyezésével annak foganatbamenetele előtt vonatott vissza, a telekkönyvi bejegyzés azonban még nem történt meg. — Mindezeknél fogva sem az a), sem pedig a b) alatti esetben sem adható hely az illeték törlésének, illetőleg visszautalványozá­sának. — Megjegyzendő, a szerződés foganatbamentnek jogfejlődé­sünk szerint akkor tekintendő, ha mindkét szerződő fél azoknak a kötelezettségeknek, melyeket a szerződésben vállalt, vagy ame­lyekre őt a törvény enélkül is kötelezi, eleget tesz. 40. sz. jogegységi. 106

Next

/
Oldalképek
Tartalom