Dárdai Sándor (szerk.): Közigazgatási döntvénytár. A kormány és kir. Curia elvi jelentőségű határozatai és szabályrendeletei. Ötödik folyam (Budapest, 1879)

195 mit már czime («A népiskolai hatóságokról))) is mutat — az ugyan­azon évi XXVIII. törvényczikk a közigazgatási bizottság hatáskörébe nem rendeli, minélfogva az azokkal szolgálati viszonyban állók fegyelmi ügyeiben a közigazgatási bizottság fegyelmi vászat mánya nem illetékes eljárni; "W rendes tanár fegyelmi ügye pedig, tekintettel főleg arra, hogy betöltés tekintetében a közoktatási minisz­ternek föntartott tanszékre általam neveztetett ki, — kizárólag a közoktatási miniszter hatáskörébe tartozik.* A törvényhatósághoz ez ügyben intézett rendelet — a konsta­tált fegyelmi vétséggel kapcsolatos intézkedések előadása után — figyelmezteti a törvényhatóságot, hogy : «a középiskolák az eddig szentesitett törvények szerint nem tartozván a közigazgatási bizottság hatáskörébe, az ezen iskolák szol­gálatában álló egyének fegyelmi vétségeiben eljárni a közigazgatási bizottság fegyelmi választmánya nem illetékes : a jelen esetben tehát, főkép tekintettel arra, hogy W. a közoktatási miniszter által betöl­tendő tanszékre általam kinevezett rendes tanár volt, tehát kizárólag az én hatáskörömbe tartozónak tekintendő : a törvényhatóság mulasz­tást követett el, midőn a fölmerült fegyelmi vétséget illetékes eljárás végett nem a tankerületi főigazgatóságnak jelentette be ; de sőt még akkor sem hozta — akár a főigazgató közvetítésével, akár közvetle­nül — tudomásomra a szóban forgó esetet, miután az általam kine­vezett W—t állásától s fizetésétől felfüggesztette s az ügyet fegyelmi vizsgálat elrendelése végett a közigazgatási bizottsághoz áttette*. 119. Semmiségi okot képez, ha a lefoglalás és a vizsgálat egy és ugyanazon pénz­ügyőri biztos által foganatosíttatott. (A budapesti kir. ítélő táblának 1879. ápr. 8-án 7165. sz. a. kelt határozata.) Dohányjövedéki kihágással vádolt ör. H György elleni ügyben, az elsőbiróság érdemileg ítélt. A kir. ítélő tábla következő végzést hozott : Az eljárt kir. törvényszék ítélete, az annak alapjául szolgált vizsgálati eljárással együtt megsemmisíttetik, és a kir. tör­vényszék uj vizsgálat foganatosittatására és a kifejlendőkhöz képest uj ítélet hozatalára utasittatik. 13*

Next

/
Oldalképek
Tartalom