Dárdai Sándor (szerk.): Közigazgatási döntvénytár. A kormány és kir. Curia elvi jelentőségű határozatai és szabályrendeletei. Ötödik folyam (Budapest, 1879)

177 zönségének fennebbi határozata támogatására felhozott ama indoko­lása, hogy a sz—kai népiskoláknál ez előtt a hitoktatást a város által fizetett szerzetesek és világiak telj esitették, a dolog érdemére mi befolyással sincsenek, mivel az érsek ur minden e részbeni jogának csorbitása nélkül elnézheti, hogy az egyházhatóságoktól letelepedésük alkalmából az egyházi ténykedésre, s igy a hitoktatásra is a kánon­jog értelmében megkivántató missiót nyert szerzetesek a város köz­vetlen megkeresésére is működhessenek mint hitoktatók, továbbá a világi tanitók felek, iskolákban ezelőtt a hitoktatást mint ismétlök (correpetitorok) az illető lelkész felügyelete alatt teljesíthették ugyan? de ők azért lelkészi teendőkre (mint a hitoktatás is) jogositottak nem voltak, a város közönsége pedig ily körülményekből jogokat nem állithat fel. 101. Tekintve, hogy az országgyűlési képviselők lakbérilletménye sem a p. t. r. t. 395—399. §-aiban, sem az 1876. évi XXXI. törv. czikk 1. §-ában a foglalás alól kivéve nincsen, sőt ellenkezőleg az 1875. évi I. törv. czikk 4. §. b) pontjának intézkedése annak lefoglalhatását nyilvánvalóan feltételezi: ennélfogva az országgyűlési képviselők lakbérilletménye a foglalás alól ki­vettnek nem tekinthető. (Magy. királyi semroitőszék 5132. szám alatt kelt hatá­rozata.) M. Mór és fia, S. Bálint ellen 2500 frt és 210 frt iránt a kielégitési végrehajtást kérelmezvén, a nagy-károlyi kir. járásbí­róság 1878. évi október 3-án 9988. sz. a. hozott végzéssel a kért vég­rehajtást elrendelvén a végrehajtói eljárásról bemutatott jelentését tudomásul vette. Ezen végzés ellen végrehajtató fél semmiségi panaszt adott be. A m. kir. Curia mint semmitőszék a fennebbi megállapodás nyomán következő határozatot hozott: Az első biróság fennebbi számú és keletű végzésének panaszlott része, mely szerint végrehajtást szenvedő, mint országgyűlési képvi­selőnek lakbérilletményére intézett foglalás tekintetében az eljárás jóvá nem hagyatott, s a lefoglalt lakbér a zár alól feloldatott, — panaszló M. Mór és fia végrehajtatóra vonatkozólag a p. r. t. 297. §. 1. pontja alapján megsemmisittetik; Közig. Döntvt. V. 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom