Dárdai Sándor (szerk.): Közigazgatási döntvénytár. A kormány és kir. Curia elvi jelentőségű határozatai és szabályrendeletei. Ötödik folyam (Budapest, 1879)
12 talok, hogy polgári tisztviselők által élvezett működési pótlékok a minisztertanácsnak folyó évi július hó 17-én hozott határozata értelmében, az emiitett szabályrendelet szerint számba vehető polgári illetmények megállapításánál terhes járandóságoknak tekintendők, tehát a szabályrendelet 2. pontjának második kikezdésében emiitett számitáson kivül hagyandók. A szabályrendelet 3. pontjának aj alatti kikezdése szerint, a havidíjas katonák sorába tartozó polgári tisztviselőknek a nyugdíjazás vagy ellátásnál számba eső polgári illetményeik vagy segélydijaik harmad részére minden körülmények között, azaz minden esetben van igényök, t. i. akár nőtlenek akár nősek vagy családosak az illető egyének. A szabályrendelet 3. pontjának b) alatti kikezdése szerint, ha a katoni havidij évi összege a mellékilletmények és az aj alatti kikezdésben emiitett harmadrész beszámitása nélkül a polgári illetménynél kisebb, a különbözet az utóbbiból egészitendő ki. Például, ha a katonai havidij évi összege 600 frt, a polgári illetmény pedig 800 frt, ez esetben az illető tisztviselő 600 frt katonai havi dijának évi összegén felül a 3. pont a) kikezdése szerint a polgári illetményből biztosított V3-részen, vagyis 266 frt 662/2kron kivül még a b) kikezdés értelmében a csekélyebb katonai havi dij és a polgári illetmény közti különbözet kiegészítéséül a polgári illetményből még . 200 frt összesen tehát 1.066 frt 662/s krt addig élvez, mig mozgósítás alatt tényleges katonai szolgálatban áll. A szabályrendelet 3. pontjának negyedik kikezdése, vagyis a b) kikezdés második része szerint, ha a katonai havidij évi összege a polgári illetmény évi összegével egyenlő, vagy ennél magasabb, ez esetekben a polgári illetményből csak &z a) kikezdés szerint minden körülmény között biztosított Va-rész fizetendő ki. Példák erre a következők: