Dárdai Sándor (szerk.): Közigazgatási döntvénytár. A kormány és kir. Curia elvi jelentőségű határozatai és szabályrendeletei. Negyedik folyam (Budapest, 1879)

144 isnieri a kár s az ebből folyó kereseteknek fogalmát, mert kárnak a z tartatik, hogy ha a már meglevő vagyon valakinek sértő cselekmé­nye vagy mulasztása által csorbul, minthogy pedig felperes kereseté­ből a kárkövetelés, melynek megítélésére a jbiróság illetékes lett volna, ki nem tűnik, és a bíróság magát mégis illetékesnek mondotta ki, ez által az 1876. XIII. t.-cz. 115. §-át megsértette és a ptrs 297. §. 1. és 4. pontjaiban foglalt semmiségi esetet követettel; kéri a neheztelt itélet megsemmisítését s az eljáró bírónak a perköltségek megfizetésé­beni elmarasztalását. A kir. semmitőszék a semm. panasznak helyt adván, a neheztelt ítéletet az eljárással együtt a prs. 297. §.1. és 4. pontja alapján megsemmisítette s az eljáró bíróságot utasította, hogy a keresetet felperesnek adja vissza ; mert felperes keresetében az 1876/7. évre leszolgált bár fejében 7 frtot, továbbá 1877/8. évre részint leszolgált bér fejében, részint pedig az 1876. XIII. t.-cz. 56. §. zártétele alapján összesen 45 frtot s végre tartás fejében 170 frtot követel, e három rendbeli követelés azonban a ptrs. 66. §. értelmében egy keresetben össze nem foglal­ható, mert a már tényleg leszolgált bér iránti követelés az 1876. XIII t.-cz. 115. §. értelmében közigazgatási útra tartozik s ennélfogva ezen irányban az illetőség kérdésében hozott s a ptrs. 247. §. ellenére nem indokolt elsőbirósági végzés semmis. Ellenben a tartás és a még le nem szolgált bér iránti követe­lésre nézve az idézett törvény 119. §. és a ptrs. 93. §. a) pontja szerint az eljáró bíróság illetékes, mert felperesnek e részbeni igénye a szol­gálati szerződések idő előtt történt felbontására alapított kártérítési igényt képez, s ezen irányban a kereset minősítésének kérdésére nézve nem tehet különbséget az, hogy a szerződésnek idő előtti megszünte­tése esetében adandó kártalanítás mérve a törvény (1. az 1876. évi XIII. t.-cz. 56. §-át) vagy esetleg a szerződés által van megállapítva és hogy az idézett törvény is ily alapon emelt kereseteket kártérítési kereseteknek tekint, ezt annak 23. §. kétségen kívül helyezi, tekintve azonban, hogy e két részben birói, részben közigazgatási uton érvé­nyesítendő igények egy keresetben össze nem foglalhatók, az ítéletet az egész eljárással együtt meg kellett semmisíteni. Ellenben alperes azon kérelmének, miszerint a semmiségi panasz költségeiben az eljáró biró marasztaltassék el, helyt adni nem lehetett, mert illetéktelenségi kifogása a kereseti követelés

Next

/
Oldalképek
Tartalom