Dárdai Sándor (szerk.): Közigazgatási döntvénytár. A kormány és kir. Curia elvi jelentőségű határozatai és szabályrendeletei. Negyedik folyam (Budapest, 1879)

126 sz. a. kibocsájtott belügyminiszteri rendelet értelmében, a közigazga­tási útra tartozik ; mert ezen eljárásnak megejtése és ezen eljárás eredményének igazolása nélkül a kereset mcginditható nem volt. 253. Az adószedő hivatalnak, az adókönyvecske tartalmával ellenkező bizonyít­ványa, az adókivetés kiigazítására nézve figyelembe nem vehető. (1878. évi július 8-án 98. sz. a. hozott határozat.) N . . . . József felszólamlása visszautasittatott 1878. márcz. 9. végzéssel mert adóhátralékban van. Ez ellen felebbezett s a ver­seczi adószedő-hivatal bizonyítványát mutatja fel, mely szerint a hátralék nem őt, hanem egy harmadik személyt terheli. A curiai bíróság helybenhagyta; mert az adókivetés kiigazitása az adóbeszedéssel megbízott közegek ügyköréhez nem tartozván: a városi adószedő-hivatalnak, a felebbező adókönyvecskéjének tartal­mával ellenkező bizonyítványa figyelembe nem vétethetett. 254. A kereseti adónak a tőkejövedelem utáni adóval való egyesítése, a választói képesség előállítására, helyt nem foghat. (1878. évi július 8-án 95. sz. a. hozott határozat.) W . . . Károly felszólamlása elutasittatott: mert az 18 74. 33. t.-cz. 6. §. d) pontjának megfelelő kereseti adót nem mutatott ki. Ez e. felebbezett, mert a tőke kamat utáni adója is számításba lett volna veendő. A curiai biróság azt elvetette ; mert felebbezőnek 10 írtban megállapított keresetadója 105 frt. tiszta jövedelemnek meg nem felel; ezen adónak a tőke jövedelem utáni adóval való egyesítése pedig a vál. törv. 6. §. értelmében helyt nem foghat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom