Dárdai Sándor (szerk.): Közigazgatási döntvénytár. A kormány és kir. Curia elvi jelentőségű határozatai és szabályrendeletei. Harmadik folyam (Budapest, 1878)

124 azáltal, hogy a rendkívüli költségek és a netalán előforduló más súlyos viszonyok részletesen tekintetbe fognak vétetni, s ezáltal a tiszta jöve­delem is apasztatni fog. A mennyiben tehát a kataszteri igazgatósághoz oly kérelem intéztetnék, mely a fenebbi pontok szerint nem teljesíthető, ily kére­lem indokolva visszautasítandó lesz, a többi kérvények pedig az 1878. évi ápril 30-án kitűzött határidő lejártával 3 nap alatt, az azoknak mikor és ki által teljesítendő megvizsgálására vonatkozó javaslattal, ide felterjesztendők. Ha ily kérvények nem nyújtattak be, nemleges jelentés teendő. A vizsgálat megejtése után az illető kérvények vizsgálati jegyző­könyv és a 15 évi adómentességet illetőleg az F betűs felvételi jegyzék csatolása mellett véleményes jelentéssel ide felterjesztendők, az ismét ily kérelmekre esetenkint hozott határozatok a kataszteri munkála­tokban szabályszerűen keresztül vezetendők és az eredmény az illeti kir. adófelügyelővel érvényesítés végett, a folyamodó féllel pedig tudo­más végett közlendő. Budapesten, 1878. január 12-én. 59. A bírósági végrehajtókkal váltott hivatalos levelezés portomentessége iránt. (M. kir pénzügyministerium 1877. évi 53.761. sz. a. rendelete.) A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. ministerium folyó évi szeptemberhó 3-án kelt átirata szerint az adófelügyelők és a bírósági végrehajtók közt váltott hivatalos levelek a postahiva­talok által azon esetben kezeltetnek portomentesen, ha a kir. adófel­ügyelőktŐl eredők ezen megjelöléssel: «Hivatalból közszolgálati ügy­ben portomentes» a kir. bírósági végrehajtóktól eredők pedig ezen megjelöléssel: «Hivatalos felszólítás folytán portomentes* vannak ellátva. A «Pénzügyi Közlöny* 1877. évi 33. számában megjelent 37.721. számú rendelet kapcsán utasíttatnak ennélfogva a kir. adó­felügyelők, hogy ez alakiságok megtartását szigorúan szem előtt tartsák. Budapesten, 1877. deczemberhó 22-én.

Next

/
Oldalképek
Tartalom