Dárdai Sándor (szerk.): Közigazgatási döntvénytár. A kormány és kir. Curia elvi jelentőségű határozatai és szabályrendeletei. Harmadik folyam (Budapest, 1878)

113 rint eljárását november l-ig nemcsak befejezni, hanem a felebbezése­ket is a curiai birósághoz felterjeszteni köteles lett volna. Kelt Budapesten 1878. február 16-án. 53. Az izraelita hitközség és hivatalnokai között a hivatali viszonyból felmerülő' peres ügyek elintézésére első sorban az illető egyházi hatóságok vannak Jii­vatva. (1878. évi február 19-én 1940. sz a. hozott semmitőszéki határozat.) T. Adolf 'felperesnek az uj pesti izraelita hitközség alperes ellen 620 frt és járulékai iránt inditott perében az első bíróság az eljárást beszüntette; mert alperes által hivatkozott és felmutatott izraelita congressusi határozatok 60. §-a értelmében hitközségeknek hivatalnokaikkali peres ügyek elintézésére első sorban a község kerü­leti bíróság lévén hivatva, a per ennélfogva a ptrdt. 8. §-a alapján be­szüntetendő volt. Ezen határozat ellen felperes semmiségi panaszt adott be, fel­hozván, hogy a hivatkozott congressusi törvények 60. §-ának c pont­jára lett hivatkozás helytelen, mert ily ügyekben a községkerületi bíróság csakis az esetre illetékes, ha azok elébe terjesztetnek. Világos tehát, hogy jelen törvények intentiója az, hogy szabadságában áll ilyen esetben a feleknek peres ügyeiket a községkerületi bíróság elé vinni. Ezen törvénynek intézkedése tehát korántsem obligatorius és tekintettel a ptrdt. 93. §-ának R. pontjának a kir. járásbíróságnak ez ügyben illetékessége minden kétségen kivüli. Sérelmes továbbá a neheztelt végzés, mert alperes a tárgyalási jegyzőkönyv tanúsága szerint elmulasztotta a tárgyalás kezdetén, tehát az illő helyen az illetékességi kifogást megtenni, és azt csakis a harmadik tárgyalás alkalmával tette meg, — jelen esetre pedig a ptrdt. 8. és 53. §§. nem alkalmazhatók. A magyar kir. Curia mint semmitőszék a semmiségi panaszt elvetette; mert a kereseti okmány szerint is panasztevő az alperes hit­község által oly világos kikötéssel lett hitközségi kántornak elfogadva, miszerint esetleges fegyelmi vétség esetében azonnal elbocsátható lesz; annak megvizsgálása pedig, váljon panaszkodó valamely fegyelmi Közijazg. Düntv. III. 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom