Dárdai Sándor (szerk.): Közigazgatási döntvénytár. A kormány és kir. Curia elvi jelentőségű határozatai és szabályrendeletei. Második folyam (Budapest, 1877)

115 tisztelettel értesíteni. Arai a Bibornok Herczeg Primás által tett azon kérdést illeti, hogy milyen szabályok követendők az anyakönyvi kivo­natok bélyegzése körül oly esetekben, midőn valamely anyakönyvi adatot az egyik lelkész hivatalból kér el valamely más anyakönyv­vezető lelkésztől, erre nézve megjegyzi a pénzügyminister ur, hogy ha valamely lelkész anyakönyvi adatok közlése végett a védtörvényi uta­sítás értelmében azért keres meg egy más lelkészt, illetőleg anya­könyvvezető hivatalt, hogy az ettől nyert adatot a megkereső lelkész által kiálhtandó családi értesítőhöz használja, ugy a megkeresett lel­kész által kiállított anyakönyvi kivonat, a mennyiben a feleknek nem adatik ki, mint hivatalos irat bélyeg alá nem esik, a mi pedig a meg­kereső lelkész által kiállítandó esaládi értesítést illeti, erre nézve a hivatalos lapban 1875. évi deez. 24-én 50711. sz. a. kibocsátott hir­detményben foglalt határozatok irányadók. Megjegyzi végül, hogy a visszaélések elkerülése végett, valamint általában ugy a jelzett esetben is, a bélyegmentesen vagy csekélyebb bélyeg mellett kiadható anyakönyvi kivonatokon a kiállító lelkész saját igazolásául is mindig feljegyezni tartozik a czélt, illetőleg okot, mely miatt azok kedvezményes bélyegzés alá esnek Budapest, 1877. évi január hó 19-én. 248. Iskolai mulasztásokról gyűjtendő statisztikai adatok tárgyában. (A vallás és közokt. m. kir. minister f. évi febr. 15-én 44;>7. sz. a. kelt rendelete. Az 1876. évi május 14-én 9987. sz. a. itt kelt rendelet 3-ik pontja csak az 1875. és 1876. évi statisztikai adatok összeállítására vonatkozván és az 1876. évi szeptember 2-án 20311. sz. a. itt kelt «Utasitás» a polgári községi iskolaszékek számára* 55. §. 3-ik kikez­dése által különben is hatályon kivül helyeztetvén, arra utasítom czí­met — hogy az 1877. tanévtől kezdve egy-egy mulasztásnak nem egy egész, hanem csak egy félnap számítandó, minélfogva az iskolamu­lasztások az 1877-ik évről gyűjtendő statisztikai jelentésbe már ily módon veendők fel. Budapest, 1877. évi február hó 15-én. 8*

Next

/
Oldalképek
Tartalom