Dárdai Sándor (szerk.): Közigazgatási döntvénytár. A kormány és kir. Curia elvi jelentőségű határozatai és szabályrendeletei. Második folyam (Budapest, 1877)

109 6. A védköteleseknek a hadi czélokra szükséges szolgálatok alól való fölmentést kérő felszólamlásai, a fentebbi 3-ik és 4-ik pont alatt elősorolt esetekben, és az alábbi kivétellel, a szükséges igazolványok melléklésével, 24 óra alatt, a tartózkodási hely szerint illetékes járás­beli hatósághoz, és igy Magyarországban a járásbeli szolgabíróhoz, illetőleg a polgármesterhez, Horvát-Szlavón országokban pedig az alispáni hivatalhoz, és a még nem egészen polgáriasított horvát-szia­von határőrvidéken a járásbeli hatósághoz, illetőleg a polgármester­hez, nyújtandók be. Ezen felszólamlás irányában a tartózkodási hely szerint illeté kes járásbeli hatóság, illetőleg tisztviselő, tartozik azonnal határoza­tot hozni. Ha azonban a felszólamlás, a védtörvény 17-ik szakaszának alapján, a magyar korona országaiban tartózkodó, de a monarebia másik államában illetőséggel biró védköteles részéről, avagy, megfor­dítva, a monarchia másik államában tartózkodó, de a magyar korona országaiban iletőséggel biró védköteles részéről, nyújtatnék be : ezen esetben a határozat hozatalára a honossági hatóság van hivatva, a melyhez az ily felszólamlási folyamodvány, a tartózkodási hely ható­sága utján, átteendő. A járásbeli hatóságnak, illetőleg tisztviselőnek elutasító határo­zatai ellen intézett felfolyamodások, legfölebb 24 óra alatt, az első fokú hatóságok utján, a magyar korona országaiban ugyan a m. kir. honvédelmi ministerhez, a monarchia másik államában pedig az illető országos hatósághoz, nyújtandók be. Ezen felfolyamodások azonban nem birnak felfüggesztő ha­tálylyal. 7. Szoríthatók a szóban forgó védkötelesek : a) a polgári hivatásuknak megfelelő szolgálatok tételére a táborba szállott seregnél, úgyszintén a hadsereg és a honvédség állandó intézeteinél, és kiegészitési csapatainál, illetőleg a m. k. hon­véd pótcsapat-parancsnokságnál, és az osztrák cs. kir. honvédségi nyilvántartóságoknál; b) a szükséges munkálatok teljesítésére, kapcsolatban a had­színtér előkészítésére rendelt csapattestekkel. A kiegészitési csapatoknak, illetőleg a m. k. honvéd pótcsapat­parancsnokságnak, és az osztrák cs. k. honvédségi nyilvántartóságok-

Next

/
Oldalképek
Tartalom