Dárdai Sándor (szerk.): Közigazgatási döntvénytár. A kormány és kir. Curia elvi jelentőségű határozatai és szabályrendeletei. Második folyam (Budapest, 1877)

107 az illető hadkiegészítési kerületnek határain kelői, vétetnek alkalma­zásba. S az ezen határokon kivül és tul való alkalmazásnak, csakis az előre láthatólag hosszabb ideig tartó szolgálatoknál (7. §. a) pont), és azon szükséglet pótlása végett lehet helye, a mely azon vármegye vagy kerület, illetőleg hadkiegészítési kerület védköteleseiből, a hol a szük­séglet mutatkozik, nem födözhető. Ez esetekben azonban a családi viszonyok, és a népgazdasági érdekek különösen kivételes figyelembe veendők. A szóban forgó védköteleseknek tényleges alkalmazása, a hadi czélokra szükséges szolgálatok teljesítése végett, az 0 Felsége mozgó­sítási parancsa által megállapított első mozgósítási nappal veszi kezdetét. 2. A hadi czélokra szükséges szolgálatok teljesítésére köte­leztetnek : a) azon védkötelesek, beszámítva a sorozásra a mozgósítás évé­ben felhívott első korosztálybelieket is, a kik azon ujonczállitás alkal­mával, a melyre utolszor tartoztak megjelenni, akár ideiglenesen, akár mindenkorra, hadképteleneknek nyilváníttattak; önként értendő azonban, hogy a csakis ideiglen hadképtelenek­nek nyilvánított egyének nem mentetnek fel ez által a 2-ik, s illető­leg a 3-ik korosztályban leendő megjelenés kötelezettsége alól; továbbá azon volt póttartalékosok, a kik, háború esetében, a sorozó bizottság által, a póttartalék állományából kitörlendőknek nyilváníttattak; úgyszintén a honvédség nyilvántartásában állott azon egyének, a kik, fel­mentési czímeik megszűnése következtében, a sorozó bizottság elé vezettetvén, akár ideiglenesen, akár mindenkorra hadképteleneknek, találtattak; végre mindazok, a kik, mint a hadiszolgálatra alkalmatlanok, testi fogyatkozásaik miatt, a törvényszerű szolgálati idő betöltése előtt, bocsáttattak el a hadsereg (hadtengerészet), illetőleg a honvéd­ség kötelékéből; s ezeken kivül b) a monarchia másik államában azok is, a kik, a védtörvény hatályba lépése előtt fenállott törvények és szabályok értelmében, azon ujonczozás alkalmával, a melyre korosztályuk szerint utolszor voltak felhiva, ideiglenesen vagy mindenkorra alkalmatlanoknak

Next

/
Oldalképek
Tartalom