Dárdai Sándor (szerk.): Közigazgatási döntvénytár. A kormány és kir. Curia elvi jelentőségű határozatai és szabályrendeletei. Első folyam (Budapest, 1877)
39 kertesek eseteiben szabályzó ideiglenes intézkedések bozatala a politikai hatóságok feladatát képezheti, de a vitás jogi igények végelhatározása csak a törvény rendes utján eszközlendő. 39. Az adóíelügyelöségeket terhelő nyugilletniények utalványozása és elöszámolása iránt. (M. k. pénzügyin. 1877. évi 4681. sz. a. köiTcnd.) Hogy az összes pénzügyi nyugdijak egy naplóban számoltathassanak el, s ezen napló kezelése egy és ugyanazon számvevőségi közeg által biráltatliassék meg, rendeltetik : hogy a kir. adófelügyelők ÍI saját hatáskörükben, vagy felsőbb jóváhagyással eszközölt nyugdíjazásokat az illető nyugdíjazási táblázattal együtt utalványozás végett az illető kir. pénzügyigazgatóságokhoz utalják át, ez utóbbiak pedig köteleztetnek ezen nyugdijakat a költségvetés megfelelő rovata alatt saját utalványozási jegyzékükben felvétetni, s szám vevőosztályuk által a nyugdijak főkönyvében is kellőleg előiratni. Budapesten, 1877. januárhó 24-én. 40. Az adóhivatali pénzküldemények csomagolása iránt. (M. k. pénzügymin. 1877. évi 5838. szám a. körrendel.) A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. minisztérium közleménye szerint a helybeli postaigazgatóság panaszt emel az adóhivatalok ellen, hogy az általok posta utján az állampénztárba szállítani szokott bankjegyekből álló pénzküldeményeiket nem csomagolják elég tartósan, minek gyakran az államkincstárra nézve azon veszélyes következménye van, hogy a bár többrétű, de gyenge és törékeny papírból álló boríték szállítás közben szétszakad, a bankjegyek kihullanak és ezáltal a postahivatalok kötelesek levén ily eseteknél leletjggyzőkönyv felvétele mellett a küldeményt újra csomagolni — a/ egyéb teendők és így a közforgalom hátrányára fölös munkával terheltetnek. Az államkincstár s a postaintézet érdekének megóvása czéljából szigorúan utasittatik a kir. adóhivatal, hogy nagyobb pénzküldemé-