Dárdai Sándor (szerk.): Közigazgatási döntvénytár. A kormány és kir. Curia elvi jelentőségű határozatai és szabályrendeletei. Első folyam (Budapest, 1877)
195 fejezetének 17., 18. és 19. §§-ai szolgálnak szabályul; de a 19. §-ban emiitett főtisztek helyett az illetékszabási hivatal főnöke vagy helyettese, és a sorkönyvet vezető tisztviselő értendők. Az A. sorkönyv minden naptári évnegyed végével a hivatal főnökének vagy helyettesének és a sorkönyv vezetőjének aláírása mellett, oly módon, mint azt az utasitás-gyüjt. III. fej. 20. §-a előírja, lezáratik, s az illető évnegyedre következő hónap első felében a törlési okmányokkal és rendeletekkel felszerelve, a pénzügyigazgatóság számvevő osztályához beküldetik. (34. §.) 3. §• Az évnegyedenként lezárt A. sorkönyv elintézetlen tételeinek további nyiLvántartása, illetőleg átvezetése, az ut. gyűjt. III. fejezetének 21. §-a szerint eszközöltetik; önként értetvén, hogy az idézett §. végső sorában emiitett illetékszabási javaslatok már nem fordulnak elő, tehát ilyenek elintézetlen tételeket nem képezhetnek. A tételek további nyilvántartása és az előírásoknak vagy törléseknek kivezetése körül ugy kell eljárni, mint az A. sorkönyvnél; nevezetesen pedig meg kell tartani a hivatkozott III. fejezet 22., 23., 25—29-ik §§-ainak szabályait; melyekre nézve csak az jegyeztetik meg, hogy az azokban érintett illetékszabási javaslatok és pénzügyigazgatósági végleges kiszabások már nem fordulnak elő, — továbbá, hogy az azokban a felelős adóhivatali főtisztekre rótt kötelmek a kiszabási hivatal főnökét vagy annak helyettesét illetik, — végre, hogy mindenütt, hol számadási beadványokról van szó, csupán az évnegyedi beadványok, ugy mint az előző 2. és 3. §§-okban emiitett A. sorkönyv és D. előjegyzés, s a jelen utasítás 12. §-ában érintett S. összesítés értetnek, melyek a lejárt évnegyedre következő hónap első felében küldendők be a pénzügyigazgatóság számvevő osztályához. §• Az illeték kiszabása végett beérkezett okmányok és iratok kezelésére nézve az ut. gyűjt. III. fejezetének 30. §-a érvényben marad. 5. §. Az illetékek kiszabásához szükséges adatok megszerzéséről, ha ezek az 1875. évi XXV. t. cz. 3. §-a szerint a felek által be nem szol13*