Dárdai Sándor (szerk.): Közigazgatási döntvénytár. A kormány és kir. Curia elvi jelentőségű határozatai és szabályrendeletei. Első folyam (Budapest, 1877)

105 mikénti fedezéséről az 1871. XVIII. t. cz. 22. §-nak dj pontja s a 113—119. és 124. §-ok valamint az 1876. évi V. t. cz. 32—38. §§-ai értelmében magok az illető községek tartoznak gondoskodni, mint­hogy továbbá az 1876. évi XIV. t. cz. 144. §-a alapján mindegyik körorvos fizetéséhez való hozzájárulásra csak is az illető közegész­ségügyi körbe csoportosított községek kötelezhetők s a mennyiben ezen költségek fedezhetése végett községi adó kivetése szükségeltetnék, annak megállapításánál a községi törvény idevonatkozó határozmá­nyai megtartandók ; ennélfogva az elől idézett jelentéssel bemutatott 7969,176 sz. a. hozott törvényhatósági határozathoz, mely szerint eltekintve az egyes közegészségi köröktől, a megye területén felállí­tandó összes körorvosok fizetésének, a megyei összes adózókra (a 3. szab. kir. város kivételével) az általuk fizetett kereseti adó után, mintegy törvényhatósági pótadóként leendő kivetése állapittatott meg, mint a fent idézett törvényekkel ellentétben állóhoz jóváhagyá­sommal nem járulhatok és felhivom a megye közönségét, hogy azon arányt, melyben egyes körökbe csoportosított községek az illető kör­orvos fizetéséhez hozzájárulni tartoznak, az 1876. évi XIV. t. cz. 144. §. értelmében megáUapittatván, az ebből egyes községekre háruló költségeknek mikénti fedezéséről való gondoskodást a költség­vetések megállapitása rendjén s a törvényben erre nézve megszabott feltételek alatt és korlátok között az illető községek képviselő testüle­teinek elhatározása alá tartsa fenn. Budapesten 1877. évi február 22-én. 90. 1) A közegészségügyi törvény 143. §. 3. és 4. bekezdésének magyarázata. 2) Megyei járási orv os, továbbá állami kórházi orvos, — nem választható meg körorvosnak. (A magy. kir. belügyminist. 1877. évi 3133. sz. a. kelt rendelete.) N. N. szolgabiró f. é. január 18-án 93. sz. a. kelt közvetlenül hozzám intézett felterjesztésében a közegészségügy rendezéséről szóló 1876: XIV. t. cz. 143. 3. és 4. bekezdésének bővebb magyará­zatát kéri. Minél fogva értesítem a (czímet), hogy miután az 1871. XVIII. t. cz. 74. §-a szerint községi orvossá csupán orvostudor volt választ-

Next

/
Oldalképek
Tartalom