Dárdai Sándor (szerk.): Közigazgatási döntvénytár. A kormány és kir. Curia elvi jelentőségű határozatai és szabályrendeletei. Első folyam (Budapest, 1877)

103 86. A pénzküldemények csomagolása iránt. (M. k. pénzügym. 1877. évi 8527. sz. a. körrend.) A "Pénzügyi Közlöny* 6-ik számában foglalt, 1877. február 1-ről 5838. sz. a. kelt körrendelettel kapcsolatban rendeltetik még, hogy nagyobb összegű pénzküldeménynél oly esetben, midőn az falá­dában küldetik el, a láda mindenütt, hol pecsét alkalmaztatik, ennek megfelelő vastagságnyi kivésett mélyedéssel ellátandó oly czélból, hogy a postai szállitásnál elkerülhetlen fel- és lerakodás közben a pecsétek meg ne sérüljenek, illetőleg pecsétrepedések sikkasztásokra ne adjanak alkalmat. Budapesten, 1877. februárhó 22-én. 87. A vámtarifa 27. szakaszának 5-ik jegyzetében felsorolt borok vámkezelése tárgyában. (M. k. pénzügym. 1877. évi 8767. sz. a. körrend.) Felmerült kételyek folytán és tévedések kikerülése végett figyel­meztetnek a vámhivatalok, hogy a vámtarifa 27. szakaszának 5-ik jegyzetében felsorolt szerb, bosznia, törökországi, cyprusi és archipe­lagusi borok, az abban kikötött feltételek alatt 100 kilogrammonként nem 8, hanem tizenkét forintjával vámkezelendők. Budapesten, 1877. februárhó 27-én. 88. 1) Az 1876 : VI. t. ez. 58.§-a c) és e) pontjai alatt emiitett ügyekben keletkezett két alsóbb hatósági egybehangzó határozat ellen benyújtott felfolyamodások, az id. törvény 50. §-a alapján az alsóbb hatóságok által visszautasitandók. 2) A további fokozatos felebbezés tárgyává többé nem tehető határozatok ese­tében sincs kizárva az orvoslat utja; mert ily esetekben az elkövetett törvény­szegések, vagy magánosoknak okozott sérelmekért az elégtétel fegyelmi és kártérítési eljárás utján szerezhető meg. (A magy. kir. belügyminist. 1877 évi 6761. sz. alatt kelt rendelete.) Folyó évi február 9-ről 194. sz. a. kelt felterjesztésére, melyben egy fönforgott regalcsonkitási ügyben 92/1877 sz. a. hozott közigazga-

Next

/
Oldalképek
Tartalom