Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Pusztai János - Zehery Lajos - Bacsó Ferenc - Cziffra András (szerk.): Grill-féle döntvénytár 34. 1940-1941 (Budapest, 1942)
44 Pénzügyi jog. vissza lehet tartani. Ez alapon kéri a foglalásnak az illetmények egyharmad részére való korlátozását. A panasz alapos. Az illetmények lefoglalásáról a K. K. H. ö. 56. §., illetőleg az 1929. évi XXIII. t.-c. 12. §-a intézkedik, mely a H. Ö. eredeti szövegét csak kiegészítette a gyermektartásdíjak tekintetében irányadó különleges rendelkezésekkel. Ennek 1. pontja szerint a közszolgálatban és magánszolgálatban álló alkalmazottaknak adóköteles illetményeit az ezek után kivetett adók, ezek pótlékai és járulékai fejében korlátlanul le lehet foglalni, más követelésekért azonban azoknak legfeljebb egyharmadát lehet lefoglalni. Az értékpapírok és követelések lefoglalásáról viszont a K. K. H. Ö. 53. §-a szól. Ennek 12. pontja szerint a köztartozásoknál mutatkozó hátralékok a hátralékosnak az államkincstárral, illetőleg helyhatósággal szemben fennálló követeléséből foglalás nélkül is levonásba hozhatók. Az ebben a rendelkezésben említett követelések alatt azonban nyilvánvalóan a tágabb értelemben vett magánjogi követeléseket kell érteni, amelyek alapja a magánjogi kötelem, vagyis jogi kényszerítettség valamely szolgáltatásra, tehát szolgálat teljesítésére. A közszolgálati viszony azonban nem magánjogi, hanem közjogi alapon nyugvó kényszerítettséget létesít. Abból pedig, hogy a fennálló törvényes rendelkezések nem csupán a közjogi kötelmet létesítő közszolgálati viszony alapján folyósított illetmények, hanem általában mindennemű szolgálati illetmény letiltásáról az 53. §-ban külön rendelkeznek, az következik, hogy a szolgálati viszonyból eredő követeléseknek a közadók módjára való behajtásnál történő igénybevételét általánosságban is külön kívánták szabályozni, szemben az egyéb alapon keletkezett követelésekkel. Teljes világosságot vetnek a törvényhozó szándékára a szóbanforgó 53. §. 12. pontja keletkezésének körülményei. A vonatkozó rendelkezést eredetileg az 1923. évi VII. t.-c. 42. §-a létesítette. Az oda tartozó miniszteri indokolásból kitűnik, hogy e szakasz 1—11. pontjai az 1881. évi XL. t.-c 79., 83. §-ainak, illetőleg az 1908. évi XLI. t.-c. 18. §-ának és az 1909. évi XI. t.-c. 50. §. negyedik bekezdése 1., 2. pontjainak felelnek meg. A 12. pont azonban lij rendelkezés, mely a kincstár, illetve a törvényhatóság és községek követeléseinek beszámítás útján való kiegyenlítését szabályozza. A K. K. H. Ö-nak a szolgálati illetmények letiltásáról szóló 56. §-a viszont az 1923. évi VII. t.-c. 45. §-ának az átvételét jelenti. E szakasz miniszteri indokolásának második bekezdése szerint: „a 45. §. az állandó illetmények és ellátási díjak lefoglalására nézve érvényes szabályokat egyszerűsíti és a köz- és magánszolgálatban levők közti megkülönböztetési megszűnteti". Már pedig az 53. §.'12. pontjának a közszolgálati illetményekre való alkalmazása arra az eredményre vezetne, hogy míg a magánszolgálatban álló illetményei egészben vehetők igénybe, a nem ezeket az szolgálatban álló illetményei csak egyharmad részben, addig a közszolgálatban álló illetményei egészben vehetők igénybe, a nem ezeket az