Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Pusztai János - Zehery Lajos - Bacsó Ferenc - Cziffra András (szerk.): Grill-féle döntvénytár 33. 1939-1940 (Budapest, 1941)

"78 — Pénzügyi fog. — Ha a házassági vágyom, például női hozományt, nászajándékot, bitóért vagy bármily vagyont, melyről a jegyesek a szerződésben rendelkeznek, az előtt még nem bírták tulajdonul, hanem az rájok csak a házasság alkalmából, szülőik, vagy más harmadik személy által ruháztatott át, akkor attól, mint ajándékozástól az illeték . . . mindenkor megszabandó . . . megjegyeztetvén, hogy ha az ajándékozott vagyon ingóságokból áll, a külön illetékfizetésnek csak úgy van helye, ha a házassági szerződést az ajándékozó léi is aláírta, vagy erről külön okmányt állított ki. Ez a szabályozás — legalább is részben — figyelembe veszi, hogy a magyar magánjog nem ismeri a kötelezettségszerű hozományadást, mert bár az ingók haszonélvezetének a házassági szerződésben történő átruházása tekintetében továbbra is fenntartja a II. fokozat szerinti illetéket, a házassági szerződésnek az után a tartalma után, amely a vagyontárgyakat a házasfelek vagy azok valamelyikének a tulajdonába bocsát át, a magyar magánjogi minősítésnek megfelelően ajándékozási illeték alá vonja. Az illetékszabályok és diíjjegyzék 1882. évi hivatalos össeállításában és annak 1885. évi második kiadásában a pénzügyminiszter az ill. díjj. 43. té telének — előbb idézett — első bekezdése után, a következő szövegű új második bekezdést illesztette: „Oly jogok, melyek csak az egyik vágy másik házastárs halálával érvényesíthetők (mint hitbér), a házassági szerződéstől járó illeték megállapításánál nem jöhetnek tekintetbe, hanem azoktól a szabályszerű illeték csak a feltétel beállta után szabandó meg. Úgyszintén a fokozatos illeték megszabásánál nem vehetők számításba a kiházasítási azon tárgyak sem, melyek közös használatra nem alkalmasak." Ennek a bekezdésnek első mondatát nyilván a pátens által alkotott szabályozás legelői idézett szövegéből (második bekezdésének második mon dala) vették át az új összeállításba, mert észrevették, hogy azt az 1868. évi összeállításból kihagyták. De .íz új bekezdésnek annyi zavart okozott második mondata nincs benne sem a pátenssel alkotott illetékjog szövegében, sem az 1868. évi összeállításban, sem pedig az azt követőleg hozott törvényes határozmányokban, minthogy pedig az 1881. évi XXVI. tc. 29. § a csak arra adott felhatalmazást a pénzügyminiszternek, hogy „a bélyeg- és illetéki szabályokat, valamint az 1868 : XXIII., 1869 : XVI., 1870: LVHL, 1871 :LXIII., 1873 : IX. és 1875: XVI. és XXV. törvénycikkekben foglalt határozatokat — amennyiben a jelen törvény által nem módosíttatnak — ezen törvény egyéb intézkedéseivel, hivatalos összeállításban kiadja és közzétegye,"' ez a felhatalmazás tehát nem adott jogot a pénzügyminiszternek arra, hogy új jogszabályt létesítsen, az 1882. évi hivatalos összeállítás szóbanlevő moi clatát nem is lehet érvényes jogszabálynak tekinteni. Az 1868. évi hivataos összeáításnak 1875-ben űjranyomott s a pénzügyminisztériumban őrzött egyik példánya alapján minden kétséget kizáró módon sikerüli megállapítani, hogy ezt a szóbanlévő mondatot, az 1882. évi hivatalos^ összeállítás előkészítése alkalmával fogalmazták, valószínűleg azért, hogy ezzel a magyarázó rendelkezéssel kiküszöböljenek bizonyos, a díjtétel