Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Pusztai János - Zehery Lajos - Bacsó Ferenc - Cziffra András (szerk.): Grill-féle döntvénytár 33. 1939-1940 (Budapest, 1941)

64 — Pénzügyi jog. gos legyen, szükséges az, hogy a végrehajtás helye a hátralékos lakása vagy annak a foglalkozás üzéséhez szükséges egyéb helyisége (irodája, rendelője, műhelye, üzlete, stb.) legyen és e vélelem nem tartható fenn abban az esetben, amikor nyilvánvaló, hogy a végrehajtás helyén talált ingóságok a hátralékos tulajdonát nem alkotják. Például: ha a hátralékos bútorozott szobát bérel és az abban lévő bútoroknak csak a használati joga illeti meg. Ilyen esetekre a törvényhozó sem gondolt az 59. g. (1) bekezdéséhen kifejezett vélelem felállításánál. Az 1920. évi XXIII. te. 100. §-ához fűzött indokolás részletesen rámutat arra, hogy a törvényhozás a K. K. H. Ü. 59. §-ának (1) bekezdésébe is átvitt vélelemmel minő esetekben kívánta a kincstár érdekeit megvédeni. Az indokolás szerint ugyanis oly adózók részéről, akiknek ingatlan %agyonuk nincs, és akiknél tartozásuk biztosítására más nem található, mint a lakásukon lévő bútorok, az államkincstár kijátszása, — különösen városokbar — már egész rendszerré fejlődött. Az ilyen adózók bútoraikat vagy álhitelezők által bírói úton, vagy adótartozás fejében közigazgatási úton elárvereztetik, az árverésen a bútorokat rokonaik vagy ismerőseik által potom áron megvétetik — valójában pedig maguknak tartják meg. „Ennek a visszaélésnek mcggátlását célozza" az 59. §. (1) bekezdésében foglalt rendelkezés, amely különben a végrehajtási törvény'M-H sem ismeretlen, mert a bérbeadót az 1881. évi LX. tc. 72. §-a szerint a kibérelt helyiségben lévő ingóságokra (örvényes zálogjog illeti meg és a K. K. H. Ö. 59. §. (1) bekezdésében a bérbeadónak biztosított jog ruháztatik ál az államkincstárra. Az indokolás szövegéből nyilvánvaló, hogy az 59. §. (1) bekezdése nem az albérlőkkel szemben akarta á kincstári megvédeni, hanem azokkal a főbérlőkkel szemben, akik a lakásuk berendezését színleg elidegenítik. Ebbui következik, hogy ez a törvényes rendelkezés helyesen csak azokkal szemben nyerhet alkalmazást, akikkel szemben a színleges elidegenítés vélelmezhető, vagyis a lakás főbérlőjévcl szemben a lakásában lévő és általa használt vagy, használatra másoknak (albérlőnek vagy családtagnak) átengedett bútorokra nézve, amikor a főbérlő a hátralékos fél és a végrehajtást szenvedő !<">bérlő vitatja, hogy a lefoglalt bútorok nem az ö tulajdonát alkotják. Ha a színleges elidegenítés vélelme ki van zárva, ha az adott esetben nyilvánvaló, hogy a végrehajtás helyén — a főbérlő lakásában — találhat.) ingóságok a hátralékos tulajdonát nem alkotják, akkor nem lehet az 59. (1) bekezdése alapján a főbérlő bútorait az egyetemleges fizetési kötelez-;ltség fennforgásának hiánya esetében is az albérlő vagy a családtag köztartozása miatt lefoglalni, mert ez az eljárás a 44. §. (1) bekezdésében és az 50. §. (1) bekezdésében foglalt általános rendelkezésekbe ütköznék. Az 59. §. (1) bekezdése alapján a törvényes vélelem csak az lehet, hogy a főbérlő lakásában található bútorok a főbérlő tulajdonát alkotják és az a ténykörülmény, hogy a főbérlő lakásának egy részét, a berendezéssel együtt albérletbe adja vagy rokonának engedi át használat céljából, nem szünteti meg főbérleti jogát az egész lakásra nézve, vagyis a lakás nem válik az albérlő vagy a családtag lakásává. A hátralékos albérlő vagy csa-