Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Pusztai János - Zehery Lajos - Bacsó Ferenc - Cziffra András (szerk.): Grill-féle döntvénytár 33. 1939-1940 (Budapest, 1941)
152 — Büntetőjog. — K. Az alsófokú bíróságoknak most vázolt állásfoglalása minden irányban téves. A szándék fokának vizsgálatánál ugyanis legelsősorban a cselekménynek a ina körülményeit kell figyelemre méltatni, amelyek a szándék kialakulására közvetlen befolyási gyakoroltak. Az alsófoku bíróságok azonban épen ezeknek a körülményeknek méltatását mulasztották el, túlságos jelentőséget tulajdonítva a vádlott és atyja előtt lefolyt előző napi jelenetnek. A Kúria megismerése szerint nem a vádlottnak az atyjával szemben tanúsított tiszteletlen magatartása, hanem a néhainak a vádlott ellen intézett jogtalan fellépése volt a kiindulópontja a vádbeli eseménynek. Az atyja már napirendre tért a rajta esett sérelem felett, amikor a néhai ugyanezt megtorlandó, a bátyját puszta kézzel homlokon ütötte. Minthogy a megtorlásra egyedül a megsértett atyának lett volna igénye, ez pedig nem élt vele, a néhainak ez az eljárása kétségkívül jogtalan volt és azt, mint a vádlott előző napi magatartásának szükségképeni következményét felfogni nem lehet. Annál kevésbbé lehet tehát vádlott előző napi magatartásának olyan jelentőséget tulajdonítani, hogy a vádlott ezzel a vádbeli cselekmény enyhébb megítélésének lehetőségét is eljátszotta. Minthogy továbbá a néhai sértett támadása folytán a vádlott többrendbeli, köztük több súlyos sérülést szenvedett, ami minden ép idegalkatú embernél erős visszahatás kiváltására alkalmas, nincsen elfogadható alapja az ítélőtábla ama feltevésének sem, hogy ez a támadás a vádlottnál a minősítés szempontjából számbavehető indulathullámzást nem okozhat. Abból sem lehet az indulat hiányára vagy esetleg a vádlottnak a külső ingerek iránti érzéketlenségére következtetni, hogy ő a vádbeli cselekmény közben és azt követően bizonyos tekintetben észszerű és okszerű intéz kedéseket tett, mert hiszen értelmes megnyilatkozásra az elhomályosult öntudat is képes, aminthogy fordítva az okszerű jelenségek sem szükségképen ismertetőjelei annak, hogy a tettes indulatmentesen cselekszik Ami pedig az ítélőtáblának a kölcsönös verekedési szándékra alapított érvelését illeti, ez merő ellentétben áll azzal a valódi elfogadott téfnnyel, hogy a vádlott közvetlenül a néhai támadása előtt nyugodtan állt gyermekével karján az udvaron, valamint azzal a szintén való másik ténnyel is, hogy a néhai sértett támadása közben csak a vádlott sebesült meg, ellenben — bár akkor a konyhakés már a vádlottnál volt — ugyanakkor a néhai még sértetlenül maradt. Mindezek nem a kölcsönös verekedésnek, hanem a sértett egyoldalú kezdeményezésének és egyben a sértett nagyobb harci készségének és elszántságának a világos bizonyítékai. Minthogy ezek szerint a vádlott cselekményében az eirős felindulásnak a Btk. 281. §-a második bekezdésében írt minden feltétele felismerhető és az enyhébb minősítésnek nincsen jogi akadálya, az alsófoku bíróságok tévedtek és a Bp. 385. §. 1. b) pontjában meghatározott anyagi semmisségi okot valósították meg akkor, amikor a vádlott cselekményének értékelésénét mellőzték az erős felindulás figyelembevételét. (1940. III. 6. B. II. 6099/1930.)