Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Pusztai János - Zehery Lajos - Bacsó Ferenc - Cziffra András (szerk.): Grill-féle döntvénytár 32. 1938-1939 (Budapest, 1940)

572 Kereskedelmi törvény. lett kirendelve: az elhalt társasági tag örököseinek a társaságban való képviselete tehát dr. F. Ernőt illeti meg. Ennek a képviseletnek azonban az elhalt társtag örököseinek a társaságba való belépése a természetes előfeltétele: mert ha az elhalt társtag örökösei nem lesznek a társaság tagjai: az örökösök társaságbeli képviseletére vonatkozó jognak nincsen tárgya. Ebből folyóan dr. F. Ernő képviseleti joga is csak akkor lép hatályba, amidőn képviseltjeinek — az elhalt L. Guidó társtag örököseinek — közkereseti társasági tagsága kezdődik. Minthogy az eljárás adatai szerint L. Guidó örökösei még nem tet­tek olyan nyilatkozatot, hogy a közkereseti társaságba belépnek — ellen­kezőleg annak alapján, hogy a társaság életben maradt tagjai és az elhalt L. Guidó örökösei a Kt. 98. §. 2. pontja értelmében feloszlott közkereseti társaság továbbfolytatása tekintetében meg nem egyeztek, — a köz­kereseti társaság felszámolásának bejegyzését és a felszámolók kirende­lését kérték: dr. F. Ernő képviseleti joga ezidőszerint hatályban nincsen; következőleg a dr. F. Ernő részéről képviseleti jogának a cégjegyzékbe való bevezetése iránt előterjesztett kérelemnek törvényszerű alapja már ebből az okból nincsen. (1939. febr. 16. — Pk. IV. 615/1939.) Részvénytársaság. (Kt. 147—222. §.) 858. Kt. 157. §. 8. és 9. pont. — A közgyűlés tárgyalási nyelve. — A részvényletétel elismerése. — I. Nincsen olyan tör­vényi vagy alapszabályi rendelkezés, amely kimondaná, hogy a közgyűlés tárgyalási nyelve a magyar. — II. Olyan rendelkezés sincsen, amely a részvény letételi elismervények és meghatalma­zások írásban való kiállítását és a közgyűlési jegyzőkönyvhöz való csatolását kötelezővé tenné. (K. 1938. dec. 20. — Pk. IV. 5255/1938.) 859. Kt. 161. §., Mt. 1273. §. — Saját részvényvásárlás tilalmának hatálya a részvénytársaság alkalmazottjára. — Be­számítás szolgálati járandóság követelésbe. — Az igazgatósági lagsági és alkalmazotti minőség összefüggése. — I. Ha a részvény­társasággal szolgálati viszonyban is álló igazgatósági tag a tör­vény tilalma ellenére vásárolja a részvénytársaság részére annak saját részvényeit, ezzel nemcsak igazgatósági tagi kötelességeit, hanem a szolgálati szerződésből folyó kötelességeit is szándéko­san megsérti, és amennyiben ezzel munkaadójának kárt okoz, ezt kétségkívüli törvénysértésével szándékosan okozza és ez a kárkövetelés a munkabérbe teljes összegében beszámítható. — II. A szolgálati viszonyból eredő és a munkavállaló életfenntartá­sára szükséges szolgálati járandóságokba teljes összegében csak azt az ellenkövetelést lehet beszámítani, amely oly kár megtérí­tésére irányul, amelyet a munkavállaló a szolgálati szerződésből

Next

/
Oldalképek
Tartalom