Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Pusztai János - Zehery Lajos - Bacsó Ferenc - Cziffra András (szerk.): Grill-féle döntvénytár 32. 1938-1939 (Budapest, 1940)

532 Öröklési jog lebbezési bíróság az ítéletében a rendelet 4. §-a helyett a Pp. 734. §-ára hivatkozott is, ennek a tévedésnek az ügy eldöntésénél jelentősége nincs, a felperesek ellentétes értelmű támadása tehát alaptalan. Indokainál fogva helyes a fellebbezési bíróságnak arra vonatkozó jogi álláspontja, hogy az örökhagyó a háborúban eltűnt fiának a holtnaknyilvánító végzésben megállapított halála napját túlélvén, az ő hagyatéka az örökhagyóra hárult. Az örökhagyó a végrendeletében a halálakor megteendő minden ingó és ingatlan vagyonát az alperesre hagyta, ennélfogva az örökhagyónak az a vagyona is, amelyet a holtnaknyilvánított fiától örökölt, végrendeleti öröklés címén az alperest illeti. Az ipso iure öröklés elvénél fogva közömbös, hogy az örökhagyó eltűnt fiának a holtnaknyilvánítása nem az ő kérelmére, hanem csak az ő halála után az alperes részéről előterjesztett kérelemre történt, és ez a körülmény arra figyelemmel, hogy az örökhagyó minden vagyona örökösévé az alperest nevezte meg, csak akkor bírna jelentőséggel, ha az örökhagyó a végrendelete megalkotásánál a végrendelkezése idején fennállott vagyoni állapotának döntő fontosságot tulajdonított volna, és ezen az alapon abban az esetben, ha tudta volna, hogy az eltűnt fiának a vagyona is őt illeti, az utána való örökösödés kérdését másképen rendezte volna, ezt azonban a felperesek nem is állították, de a perben egyébként sem merült fel olyan adat. amelyből következtetést lehetne vonni arra, hogy az örökhagyó akaratelhatározását az. hogy eltűnt fia vagyonára a végtendelkezés alkalmával nem gondolt, döntően befolyásolta volna. (1939. febr. 15. — P. I. 5645/1938.) 820. Mt. 1772., 1773. §. — Örökjogi kielégítés érvényességének előfeltétele a kapott érték nagysága szempontjából; kihatása az ivadékra. — A kielégítés jogérvényességéhez a köteles rész teljes értékének kiszolgáltatása meg nem kívánható, hanem a kielégítés megtörténtnek veendő s az annak fejében történt lemondás joghatálya a lemondó ivadékára akkor is kiterjesztendő, ha a lemondó kielégítésül kötelesrészénél kevesebbet, de egyébként kielégítésre alkalmas, komoly ellenértéket kapott. K. Az örökhagyó és a felperes atyja által 1935. február 6-án kötött egyesség és a felperes atyja által ugyanezen a napon kiállított nyilatkozat tartalma szerint J. E. Sándor teljes és végleges kielégítésének elismerésével azzal mondott le az anyja hagyatékára támasztható minden öröklési igényéről, hogy anyjától az örökrészébe betudás kikötése mellett több részletben a kötelesrészét meghaladó ingyenes vagyonjuttatást kapott. A felperes az irányadó tényállás szerint nem bizonyított a perben oly tényeket, amelyek alapján atyja a kielégítését elismerő lemondó nyilatkozatát megtámadhatta s annak érvénytelenítését kérhette volna, lemondó nyilatkozatának jogérvényessége mellett pedig J. E. Sándor az anyja vagyonából köteles részt — sem más részesítést — többé nem igényelhetett.