Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Pusztai János - Zehery Lajos - Bacsó Ferenc - Cziffra András (szerk.): Grill-féle döntvénytár 32. 1938-1939 (Budapest, 1940)
152 Hatásköri Bíróság határozatai. (döntőbizottságának) olyan jogot egyáltalában nem biztosít, hogy a már kiadott illetmények visszatérítését elrendelhesse. Továbbá az idézett rendelet 18. §-ában foglalt az az anyagi jogszabály, hogy az illetménycsökkentést el nem fogadó és ezért felmondással élő alkalmazottat a felmondási időre a csökkentés előtti javadalmazás illeti meg. A nem vitás tényállás szerint a Vásárpénztárnak fentnevezett volt lisztviselői a felmondási idejük alatt a 4600/1933. M. E. számú rendelet hatálybalépése előtt történt illetménycsökkentés miatt a különbözet megtérítése iránt indítottak keresetet 1937. év folyamán és a felmondási illetményeik 1933. évi március hó 1. napjától 1933. évi december hó 31. napjáig terjedő időre voltak esedékesek. A Közérdekeltségek Felügyelő Hatósága pedig 1938. évi május hó 28. napján, tehát az illetmények esedékessége után majdnem öt év elteltével hozta a javadalmazás csökkentő határozatát. A kifejtettek értelmében a Közérdekeltségek Felügyelő Hatóságának ez a rendelkezése nem tekinthető a 4600/1933. M. E. számú rendelet megszabta hatáskörben hozott határozatnak. Ennélfogva ezzel a rendelkezéssel kapcsolatban nem alkalmazható a 4600/1933. M. E. számú rendelet 21. §-ában foglalt az a rendelkezés sem, hogy bírói út kizárásával csak panasznak van helye az e szakasz szerint eljáró döntőbizottsághoz. Ezek szerint pedig nincsen olyan törvényes rendelkezés, amely a jelen ügy tárgyául szolgáló és minden kétségen kívül magánjogi jogviszonyból eredő vitás kérdés elbírálását a rendes bíróság hatásköréből elvonná. Következőleg ama általános hatásköri szabály folytán, hogy a magánjogi jogviszonyból származó vitás ügyek elbírálására, ellenkező kifejezett jogszabály hiányában, a rendes bíróság hivatott, a rendes bíróság hatáskörét kellett megállapítani. (1939. jún. 19. — 1938. Hb. 59.) Cselédügyek. 381. 1876: XIII. t.-c. 1. §. — Annak a kérdésnek az eldöntésénél, hogy a szolgálat fejében követett díjazás cselédbér-e és hogy ehhezképest a követelés érvényesítése a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik-e, nem az a döntő, hogy a felek a szolgálatot cselédszolgálatnak minősítik-e vagy sem, hanem az, hogy a szolgálat tényleg olyan szerződéses viszonynak a keretébe esik-e. aminő viszonyt a törvény minősít cseléd és gazda közötti jogviszonynak. Hb. A panaszban és keresetben foglalt előadás szerint P. J.-né a férje, mint házfelügyelő által — a házfelügyelői alkalmazása tekintetében — kötött szerződésben köteleztetett arra, hogy a házgondnok lakásában díjmentesen a takarítást, a kismosást és a vasalást elvégezze, továbbá, hogy a nagymosásnál és a nagyavalásnál, valamint a fahordásnál segédkezzen. A nevezett a kikötés alapján 1935. évi május 1. napjától 1938. évi március hó 1. napjáig reggel %8 órától déli YA óráig, majd félórai ebédszünet és