Nizsalovszky Endre - Petrovay Zoltán - Bacsó Ferenc - Zehery Lajos - Térfy Béla - Pusztai János (szerk.): Grill-féle döntvénytár 31. 1937-1938 (Budapest, 1939)

Rendes bnósáq és közigazgatási hatóság hutásköre polgári ügyekben. 93 Végrehajtási ügyek. 362. A most hivatkozott törvény javaslatának a fenti szöveghez (mint 96., illetőleg 99. §-hoz) fűzött és a törvény célját megvilágosító miniszteri indokolása következőket tartalmazza (Képviselőházi Irományok, 1920—23. évi II. kötet. 143. oldal): „Oly adózók részéről, akiknek ingatlan vagyonuk nincs és akiknek adótartozásuk biztosítására más nem található, mint a lakásukon levő bútorok, az államkincstár kijátszása, különösen városokban már egész rendszerré fejlődött Az ily adózók ugyanis bútoraikat vagy álhitelezők által bírói úton. vagy adótartozás fejében közigazgatási úton elárvereztetik, az árverésen a bútoraikat rokonaik vagy ismerőseik által potom áron megvétetik, valójában pedig maguknak tartják meg. Ezek az adózók aztán az adófizetés alól, bármily nagy keresetük legyen is, később mentesítve vannak, ellenük többé nem lehet eljárni, mert a birtokukban levő, de egyízberi már elárverezett ingóságok újabbi lezálogolása esetében az árverési vevő az árverési jegyzőkönyv alapján az újabb. lezálogolást tulajdoni igénykeresettel sikeresen megtámadja és az újabb zálogolást-feloldja. Ennek a visszaélésnek a meggátlását célozza az ebben a szakaszban foglalt rendelkezés. Különben ez a rendelkezés a végrehajtási törvényeinkben sem ismeretlen. Az 1881. évi LX. t.-c. 72. §-a értelmében ugyanis a bérbeadót törvényes zálogjog illeti meg a kibérelt helyiségben levő ingóságokra. A jelen esetben tehát a bérbeadónak biztosított jog az államkincstárra is átruháztatnék." Ebből pedig kétségtelen, hogy az 1920 : XXIII. törvénycikknek a 100. §-ában foglalt és az 1923: VII. t.-c. 48. §-ának első bekezdésében, majd végül a jelenleg hatályos K. K. H. Ö. 59. §-ának első bekezdésében szószerint átvett és a második bekezdésében foglaltakkal idevonatkozóan kiegészített rendelkezésnek a célja az, hogy igénykereset indítása csak az ott meghatározott módon lefoglalt ingóságok, vagyis testi tárgyak, nem pedig követelések tekintetében zárassék ki. A kifejtettekből pedig, tekintettel arra is, hogy a K. K. H. Ö. 59. §-ának első bekezdésében foglalt kivételes — megszorító — rendelkezés kiterjesztőleg nem értelmezhető, következik, hogy az abban foglalt jogszabály, követelés lefoglalása esetében nem alkalmazható, s így igénykereset indítását, vagyis a rendes bírói út igénybevételét nem akadályozza. Az, hogy a lefoglalt követelésre harmadik személyt engedmény címén a foglaltatónál erősebb jog valójában megilleti-e, igényperre tartozó kérdés és annak eldöntése független attól, hogy a végrehajtási eljárásnál történt-e szabályellenesség vagy törvényellenesség. Nem forog fenn tehát a végrehajtási eljárás szabálytalanságának vagy törvényellenességének esete akkor, ha a végrehajtást foganatosító közeg, — egyébként a K. K. H. ö. rendelkezéseinek megfelelően, — olyan követelést foglalt le, amelyre harmadik személyt esetleg olyan jog illethet meg,