Nizsalovszky Endre - Petrovay Zoltán - Bacsó Ferenc - Zehery Lajos - Térfy Béla - Pusztai János (szerk.): Grill-féle döntvénytár 30. 1936-1937 (Budapest, 1938)

242 Büntetőjog. tett azon az alapon, hogy a Mérnöki Kamarának vele, mint kamarai taggal szemben csak mérnöki magángyakorlatát illetően van fegyelmi hatásköre, nem pedig olyan szakértői működéséből folyóan, amely bíróság előtt fo­lyamatban levő ügyben kapott bírói megbízatáson, kirendelésen alapul. A Budapesti Mérnöki Kamara választmánya 193"). évi február hó 8. napján F. 17/1934/14. szám alatt hozott határozatával a fegyelmi eljárást Z. E. ellen a mérnöki rendtartás 37. §. 2. pontjába és a (2) bekezdés 6. pontjába ütköző fegyelmi vétség gyanúja miatt elrendelte és annak lefoly­tatása végett az iratokat a Kamara fegyelmi bíróságához áttette. A határozat indokolásában kimondotta a választmány, hogy a panasz­lottnak a Mérnöki Kamara hatásköre ellen emelt kifogását elutasítja. Az idevonatkozó döntését a választmány azzal okolta meg. hogy a budapesti kir. törvényszéknek is kétségtelenül joga van a panaszlottal szemben el­járni, de a jog nem kizárólagos s így nincs törvényes akadálya annak, hogy a Mérnöki Kamara is, mint fegyelmi hatóság a panaszlottal szemben el ne járjon. Ez a határozat — figyelemmel az 1923: XVII. t.-c. 40. §-a 2. bekezdé­sének rendelkezésére — jogerős. ^ Ezt követően Z. E. a m. kir. igazságügyminiszterhez kérvényt adott . be, amelyben — a fentiek ismertetése mellett — a dr. G. B. által a Buda­pesti Mérnöki Kamaránál tett fegyelmi panaszban említett okok miatt saját maga ellen a fegyelmi eljárást megelőző vizsgálat elrendelése, valamint az iránt terjesztett elő kérelmet, hogy az ellene tett panasz folytán a fegyelmi eljárás lefolytatásával — a nézete szerint — illetékes és kizárólagos hatás­körrel bíró budapesti kir. büntető törvényszék bizassék meg. A m. kir. igazságügyminiszternek a kérelem tárgyában hozott 5905/1. M. VIII/1936. sz. rendelkezése folytán a budapesti kir. ügyészség 1936. évi március hó 2. napján El. 22. D. ii/1. K. Ü. 1936. sz. alatt Z. E. kérvényét és mellékleteit azzal az indítvánnyal tette át a budapesti kir. törvény­székhez, mint fegyelmi bírósághoz, hogy a kir. törvényszék fegyelmi bíró­sága a dr. G. B. hites szabadalmi ügyvivőnek a pestvidéki kir. törvény­szék állandó szakértőjének a Budapesti Mérnöki Kamarához Z. E. miniszteri tanácsos, okleveles gépészmérnök, a budapesti kir. büntető törvényszék állandó szakértője ellen tett fegyelmi panasz ügyében állapítsa meg a ha­táskörét s határozatának jogerőre emelkedése után az iratokat küldje vissza. A budapesti kir. büntető törvényszék fegyelmi bírósága 1936. évi már­cius hó 10. napján Fgy. 1/1936. sz. alatt hozott határozatában megállapí­totta, hogy kizárólagos hatásköre van a dr. G. B. által tett és a kir. ügyész­ség indítványában részletesen megjelölt fegyelmi panasz elbírálására s egy­ben elrendelte, hogy a határozat jogerőre emelkedése után az iratok a buda­pesti kir. ügyészséghez visszaküldessenek. A kir. törvényszék fegyelmi bírósága a határozatának indokolásában a Budapesti Mérnöki Kamaránál történtek ismertetése mellett tényként ál­lapította meg. hogy Z. E. a m. kir. igazságügyminiszternek 1913. évi feb-

Next

/
Oldalképek
Tartalom