Nizsalovszky Endre - Petrovay Zoltán - Bacsó Ferenc - Zehery Lajos - Térfy Béla - Pusztai János (szerk.): Grill-féle döntvénytár 29. 1935-1936 (Budapest, 1937)

164 Hatásköri Bíróság határozatai. tal kiszabható hivatalvesztésbüntetés az elbocsátásnak, törvényesen szabályozott módja — következik, hogy az állásából törvényellenesen elbocsátott állami alkalmazottnak — történt légyen bár az elbocsátása alaki és anyagi jogszabályt sértő fegyelmi határozat folytán — az elbocsátásból kifolyóan az állammal szemben nem a magánjogon alapuló (kártérítési) igénye, hanem közjogi természetű illetményi igénye keletkezik. A felperes által a rendes bíróság előtt érvényesített igény tehát kártérítésre irányuló követelésnek nem minősíthető, és pedig annyival kevésbbé, mert a hivatalvesztést kimondó fegyelmi határozatnak a felperes által vitatott szabályellenességét és törvényellenességét feltételezve, a rendes bíróság előtt érvényesített követelés az állammal szemben fennálló közszolgálati jogviszony alapján — mint illetmény — a felperesnek attól a körülménytől függetlenül járna, hogy az elbocsátása folytán tényleg szenvedett-e kárt vagy sem. Az olyan igény pedig, amely tényleges kár nem léte esetén is, avagy annak fenn vagy fenn nem forgásától függetlenül érvényesíthető, a Hatásköri Bíróság állandó gyakorlata szerint nem kártérítési követelés. Az a körülmény, hogy a felperes a rendes bíróság előtt a követelését kifejezetten kártérítésnek nevezte, a fentebb kifejtetteken nem változtat, mert a hatáskör kérdésének elbírálásánál nem a jogviszonynak a fél általi — esetleg önkényes — minősítése, hanem egyfelől a kereset (panasz) alapjául előadott tényállás, másfelől a jogviszony — valódi — tárgyi — természete az irányadó. P. R. tehát a helyes jogi minősítés szerint a rendes bíróság előtt nem kártérítést, hanem — kártérítés formájába burkolt — illetmény természetű igényt kiván érvényesíteni s így mind a rendes bíróság, mind a m. kir. Közigazgatási Bíróság előtt érvényesített eme követelése tekintetében úgy az eljárás tárgyának, mint a feleknek és a jogalapnak az azonossága s tehát az ügyazonosság valamennyi kelléke maradék nélkül fennforog. Az ügyazonosság fennforgása egyébként — a fentieken kivül — már abból is kitűnik, hogy ha a m. kir, Közigazgatási Bíróság P. R. panaszának helyt adva, illetményeinek folyósítását elrendelte volna, akkor e határozat teljesítése folytán ő neki nyilvánvalóan ugyanaz az igénye nyert volna kielégítést, amelyet — éppen a m. kir. Közigazgatási Bíróság elutasító határozata következtében — most a rendes bíróságnál kíván érvényesíteni. Más szóval: a hivatkozott esetben a rendes bíróságnak a felperes jelenlegi kereseti követelését — vitathatatlanul — mint már közigazgatási uton megítélt és egyben teljesített követelést kellene újból elbírálnia. Már pedig az ügyazonosság — és illetőleg az ítélt dolog (res iudicata) — szempontjából a két eset között különbség nincsen. Minthogy pedig ezek szerint ugyanabban az ügyben mind a m. kir. Közigazgatási Bíróság, mind a budapesti kir, törvényszék, mint rendes bíróság — és pedig ez utóbbi nem jogerősen — érdemben határozott, ennélfogva kettőjük között az 1907: LXI. t.-c. 7. §-a első bekezdésének 4. pontja alá tartozó hatásköri összeütközés esete merült fel. A felmerült hatásköri összeütközés pedig az 1907: LXI. t.-c. 10. §-ának első bekezdése értelmében az eljárás folytatását felfüggesztette. Vagyis