Kacsóh Bálint - Petrovay Zoltán - Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 27. 1933-1934 (Budapest, 1935)

718 Szolgálati jogviszony. egyesülés után a jogelődnél viselt előző szolgálata alapján a beolvasztó intézettel szemben minő jogok illetik meg, ellenkező megállapodás hiányában az döntő, hogy a tisztviselő a jogelődnél, azaz a belovadó intézetnél milyen jogokkal volt alkalmazva. K. A Z. Központi Takarékpénztár részvénytársaságnak nyugdíjszabályziata és nyugdíjalapja ne,m volt. Azzal szemben téhát a felperes férje nyugdíjjogosultságot nem szerzett. Igaz ugyan, hogy a Z. Központi Takarékpénztárnak 1895. évi elnöki cs igazgatósági jelentése és zárszámadása szerint az igazgatóság a közgyűlésnek bejelentette, hogy az 1895. (február 24-iki közgyűlés határozata értelmében a részvénytársaság P. G. könyvvezetővel 1000 forint és K. J. pénztárnokkal 600 forint nyugdíj biztosítása mellett a Magántisztviselők Országom Nyugdíj egyesületébe már belépett, és hogy a Z. Központi Takarékpénztár a felperes férje javára szóló nyugdíjbiztosítás díjainak a fizetését átvállalta és azokat utóbb ezen az alapon fizette is, — a belépés és átvállalás azonban a nyugdíjfizetési kötelezettségnek a részvénytársaság részéről történt elvállalását nem jelenti, hanem ellenkezőleg épen azt, hogy a részvénytársaság a maga vagyonából a felperes férjének nyugdíjat fizetni nem akart és a belépéssel és a nyugdíjbiztosítás díjának az átvállalásával csupán &zi célozta, hogy a felperes férje a biztosító intézettől a biztosításnak megfelelő nyugdíjat kapjon. A Z. Központi Takarékpénztárnak ez a ténye az esetben vonta volna maga után a részvénytársaság felelősségét a felperes férjének nyugdíjáért, ha a biztosító intézet a takarékpénztárnak a kezelése és felügyelete alatt álló olyan szerve volt volna, amelyet avégből létesített, hogy az az alkalmazottainak nyugdíját helyette kifizesse. Arra azonban, hogy a Magántisztviselők Országos Nyugdíijegyesüiete vagy a másik biztosító intézet, amelynél a felperes férjének nyugdíja biztosíttatott, a Z. Központi Takarékpénztárnak ilyen szerve lett volna, a perben adat fel nem merült, és azt a felperes sem vitatta. Helyes jogi következtetéssel állapította meg ennélfogva a fellebbezési bíróság, hogy amikor a két pénzintézet egyesülésével az alperesi cég megalakult és felperes férjét könyvvezetői minőségben átvette, az alperes sem a felperes iféríje, sem a férj jogán az özvegye javára az egyesülés folytán nyugdíjterhet át nem vett. A Z. Takarékpénztár pedig még az egyesülés előtt, 1922. március 18-án, a nyugdíjszabályzat szerint fizetendő nyugdíjak alapját megszüntette és a törzsvagyonhoz csatolta, a pénzintézetnek addig nyugdíjjogosultságot szerzett tisztviselői pedig tudomásul vették, hogy az intézet a tisztviselőknek nyugdíjat nem fizet. De a felperes férje nem is állott a Z. Takarékpénztár szolgálatában, annak az ügyeibe beleszólása nem is lehetett, s így nem sérelmezheti, hogy ez a takarékpénztár a nyugdíjalapot megszüntette. Ezek szerint, és minthogy az alperes az egyesülés után olyan kijelentést nem tett, hogy a felperes férjét mind e tények ellenére a Z, Központi Takarékpénztárnál eltöltött szolgálati évek beszámításával nyugdíjban fogja részesíteni, helyes a fellebbezési bíróságnak az a döntése, is, hogy a felperes özvegyi nyugdíjigénye szempontjából a felek közötti szolgálati szerződés kiegészítő részét tevő alperesi nyugdíjszabályzat rendelkezései irányadók.