Kacsóh Bálint - Petrovay Zoltán - Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 27. 1933-1934 (Budapest, 1935)

Bérlet, haszonbérlet. 663. 433 1120. §-ának nyomában haladt, és hogy ezt tudatosan tette, az kitűnik abból, hogy ezzel eltért az Optk. tételes érvénye előtti időben hatályban volt régebbi magyar jogtól, amelynek Kelemen Imre (Institutiones Juris Hungarici Privati, II. könyv 3. köt. 560. 1.) és Frank Ignác (Közigazság Törvénye I. köt. 651. 1.) tanítása szerint az volt az álláspontja, hogy az új tulajdonos a bérlemény azonnali kiszolgáltatását követelheti. Ilyen értelmű bírói határozat azonban az 1861. évet követő időből nem vált ismeretessé, ellenben — részben a bérleti, részben a haszonbérleti viszony körében — számos olyan határozat keletkezett (pl. Jogtud. Közlöny Döntvénytára 3. f. XX. 145., 4. f. II. 21, III. 3, IV. 101, Magánjogi Döntvénytár I. 200, III. 17, V. 186, VIII. 167, XI. 41, XII. 19, XIII. 83. stb.), amelynek háttere az Optk. említett szabálya, ha ezt olykor kifejezetten nem is ismétli. Ezt tanítják általában újabb magánjogi íróink is élő jog gyanánt. A Polgárijogi Határozatok Tárába 139. sorszám alatt felvett elvi határozat is állandóan követett bírói gyakorlatnak nyilvánítja, hogy: ,,a haszonbérlet tárgyának új tulajdonosa nem követelheti a haszonbérlőnek azonnal való kimozdítása mellett a haszonbérlet tárgyának azonnal az ő birtokába való kibocsátását, hanem e tekintetben az új tulajdonosnak csak ahhoz van joga, hogy megfelelő előleges felmondás után követelje azt, hogy az illető gazdasági év leteltekor a haszonbérlet tárgya az ő birtokába átbocsáttassék." Egészen kétségtelen ezekből, bogy szokásjogunk az Optk. 1120. §-ának szabályát is befogadta. Ennek nemcsak az az oka, hogy ily módon maradt leginkább összhangban telekkönyvi rendszerünkkel, valamint az Optk. ama rendelkezéseivel, amelyeket az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok kifejezetten fenntartottak, hanem oka az is, hogy az Optk. szabályai a gyakorlati szükséget meggyőződésük szerint is teljesen kielégítették és megfelelő mértékben szolgálták a haszonbérlő védelmét is. Ezt a védelmet a gyakorlat egy irányban, de a fentemlített szabályokkal teljes összhangban tovább is fejlesztette. így a m. kir. Kúria az 1908. G. 163. számú (Staud Lajos: Magyar Magánjog, 592. 1.), valamint az ennél korábbi 1900. G. 300. számú határozatában kimondotta, hogy az új tulajdonos a szerződés megszüntetésének idejét nem teheti tetszésétől függővé és nem hagyhatja a .haszonbérlőt hosszú ideig bizonytalanságban, hanem a felmondási joga megnyiltával, de mindenesetre (ha ez a törvényes felmondási időre való tekintettel lehetséges) a következő gazdasági év kezdetével köteles felmondási szándékáról a haszonbérlőt értesíteni, mert különben az egész hátralevő haszonbérleti időre a haszonbérbeadó jogaiba és kötelezettségeibe lép. Ezek a határozatok, valamint a m. kir. Kúriának fentebb részletesen ismertetett 530/1913. P. számú ítélete a jogfejlődésnek ezidőszerinti utolsó fokát mutatják és ezekből, valamint az imént (III. alatt) említett egyéb határozatokból elénk tükröződő kép nemcsak legfelsőbb bíróságunk állandó gyakorlata, hanem újabb jogi íróink egyhangú tanítása szerint is hű képe szokásjogunk mai állásának. Ehelyütt kell reámutatni arra, hogy az előbbiekben (III. alatt) említett és részben ismertetett bírói határozatokban kifejezetten nincsen ugyan szó arról, hogy van-e befolyása a felmondási jog gyakorlására annak, hogy az ingatlan új tulajdonosa a tulajdonváltozás alapjául szolgáló ügylet kötésekor tudott a (bérleti vagy haszonbérleti) szerződésről, ennek a hallgatásnak Döntvénytár 1934. 28