Kacsóh Bálint - Petrovay Zoltán - Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 27. 1933-1934 (Budapest, 1935)

Rendes bíróság és közig, hatóság hatásköre polgári ügyekben. 151 Egyéb ügyek. 337—339. a juttatott ingatlanok elidegenítését köti az Országos Földbirtokrendező Bíróság hozzájárulásához, míg az ilyen ingatlanok használatának és haszonélvezetének átengedése az Országos Földbirtokrendező Bíróság hozzájárulása nélkül is érvényes. A közigazgatási hatóság viszont a saját hatáskörének megalapozásául arra hivatkozott, hogy a juttatott ingatlan használatának egészben vagy részben való átengedéséhez is hatósági hozzájárulásra van szükség. A Hatásköri Bíróság ezzel szemben, mint szükségtelent, mellőzte a jelen esetben annak elbírálását, hogy valamely juttatott, de családi birtokká nem nyilvánított ingatlan használatának átengedése hatósági hozzájárulást igényel-c. Mellőzte pedig azért, mert úgy találta, hogy a hatásköri kérdés eldöntése épen nem ezen, hanem annak a felismerésén fordul meg, hogy az újított perben: juttatott ingatlan részleges elidegenítésének joghatályossága felett kell dönteni. Az alperes ugyanis perújítási keresetét kifejezetten arra alapította, hogy ő a felperessel — a testvérével — az 1925. év tavaszán azt a megállapodást létesítette, hogy ők a felperes telkén közös költségen házat építenek és ez a felülépítmény közös tulajdonuk lesz. Igaz, hogy a juttatás tárgya telek volt és nem épület. Mivel azonban a felülépítmény rendszerint a telek jogi sorsában osztozik, s a földbirtokrendezésnek az 1920: XXXVI. t.-c. 70. §-a első bekezdésében megjelölt céljával is ellenkeznék, amely az állandó családi tűzhely tartós biztosításában áll, ha a felülépítmény — bár csupán részben — másnak tulajdonában állana, mint maga a juttatott telek; továbbá, minthogy az alapperbeli keresetből kitetszően az alperes nemcsak a felülépítmény egy részét, 'de a telek kertnek használt felerészét is elfoglalva tartotta: nem látszik indokoltnak, hogy a felülépítmény és a telek egymástól különböző jogi elbírálásban részssíttessék, abban az értelemben, hogy a telekre az 1920: XXXVI. t.-c. 76. §-a, míg a felülépítményre kizárólag a magánjog szabályai nyerjenek alkalmazást. Ebből nyilvánvaló, hogy ezúttal az újított perben az a kérdés vár egységes elbírálásra, vájjon az alperes az állítólagos tulajdonjogában rejlő használati joga alapján, — nem pedig a tulajdonjogtól külön választott használati jogosítvány alapján, amint ez a kir. törvényszék ítéletéből következnék, — jogosult-e a juttatott ingatlannak és azzal egy tekintet alá eső felülépítménynek egy részét birtokában tartani és használni. Az alperes társtulajdonosi mivolta pedig szükségképen a kizárólag felperes részére juttatott ingatlannak az ő (alperes) részére történt utólag >* részleges elidegenítését tételezi fel. Minthogy azonban az Országos Földbirtokrendező Bíróság által juttatott — habár családi birtokká nem is nyilvánított — ingatlannak elidegenítése, vagyis tulajdonjogának egészben vagy részben való megszerzése, a tulajdonjognak a szerző fél javára történt bekebelezésétől számított tíz éven belül: az 1920: XXXVI. t.-c. 76. §-ának 2. bekezdése alapján az Országos Földbirtokrendező Bíróságnak, illetőleg a földbirtokrendezés befejezésével kapcsolatos tennivalók ellátásáról szóló 1931: XXXV. t.-c. 1. §-ának utolsó bekezdése alapján most már az illetékes közigazgatási bizottság gazdasági albizottságának, vagyis közigazgatási hatóságnak a hozzájárulása alá esik és így az imént említett közigazgatási hatóság eljárását igényeli, annál in-