Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Sárffy Andor - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 26. 1932-1933 (Budapest, 1934)

746 Szolgálati jogviszony. szervezetének, a társaság és részvényesek közötti jogviszonyoknak a szabályozója. Az alapszabályok 19. §-a pedig a tisztviselők alkalmazását és fizetésük megállapítását az igazgatóság hatáskörébe utalta; az igazgatóság tehát a felperes részére fizetést és annak kiegészítéseképen fizetés jellegű remunerációt alapszabályszerű hatáskörében megállapíthatott. Ezzel szemben az alapszabályok 37. §-ának az a rendelkezése, hogy a tiszta jövedelem 6%-a a tisztviselők jutalmazására fordítható, csupán a nyereség felosztására vonatkozó szabály, de nem tiltja azt, hogy nem a nyereség, hanem a költségszámla terhére a tisztviselőknek remuneráció elnevezés alatt illetménytermészetű szolgáltatások nyújtassanak akkor is, ha tiszta nyereség nincs is, vagy ha ezek a juttatások a tiszta nyereség 6%-át meghaladják. De, hogy maga az alperes sem akként értelmezte az alapszabályokat, mint a fellebbezési bíróság, mutatja az a tény, hogy a nyereséges években is mindig nagyobb összegeket osztott ki remuneráció címén a tisztviselők között, mint amennyi a 37. §. szerint a tiszta nyereség 6%-a fejében jutalmazásukra volt volna fordítható, és a veszteséggel végződő 1930. évben is remuneráció címén 42.510 pengőt osztott ki, holott ebben az évben az alapszabályok 37. §-a értelmében az igazgatóság és a tisztviselők jutalmazására már semmit sem fordíthatott. Téves az a jogi álláspont is, hogy a felperes a 2. •/< alatti nyomtatvány hátlapjára vezetett aláírásaival a remunerációra vonatkozó igényéről lemondott; mert a felperes a 2. •/. alatti nyomtatvány hátlapján mindenkor csak havonként kifizetésre kerülő illetményeit nyugtázta; a nyomtatvány első lapján lévő, összegre nézve egyébként is kitöltetlen nyilatkozatot azonban a felperes alá nem írta. Hogy a 2. •/, a. nyilatkozatban foglaltak a felperesre nem vonatkoztak, következik az igazgatóságnak abból a nyilatkozatából is, hogy a felperessel szemben a remuneráció és nyugdíj tekintetében kivételes bánásmódot és előzékenységet fog tanúsítani, továbbá V. Gyula igazgatónak abból a kijelentéséből, hogy a felperest fizetés javítás helyett a remunerációban fogják kárpótolni. Ezekből a tényekből tehát nyilvánvaló, hogy az alperes sem akarta a felperessel szemben a 2. •/< alatti nyomtatvány joglemondó kijelentéseit alkalmazni, hanem kedvezményben kívánta őt részesíteni. Ha a szolgáltatás mennyiségének meghatározása az egyik félre van bízva, a másik fél megtámadhatja ezt a megállapítást, amennyiben az a méltányossággal ellenkezik. A m. kir. Kúria azonban az alperes által a felperesnek kifizetett 6000 pengő remunerációt méltányosan meghatározottnak találta, mert nem vitás, hogy a korábbi nyereséges évekkel szemben az 1930. év 423.140 pengő 02 fillér veszteséggel zárult. Ilyen körülmények között a felperes nem hivatkozhatik a remuneráció megállapításának méltánytalanságára, mert a veszteséges évben az alperes nem fizethetett annyit, mint a nyereséges években és mert az alperes megfelelt annak az ígéretének is, hogy a felperest a remuneráció tekintetében előzékeny és kedvezményes bánásmódban fogja részesíteni, mert a 19. •/< és 20. 7. alatti kimutatásokból kitűnően az 1929. évre a felperesnek 12.000 pengő remunerációt adott, holott hivatali felet-