Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Sárffy Andor - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 26. 1932-1933 (Budapest, 1934)

186 Büntetőjog. A kifejtettek szerint a vádlott ebből a célból cselekedett, s kétségtelen, hogy ebben a tudatban is. Ekként a vádlottban a fenti tiltott cselekménye elkövetésénél a kincstár megrövidítésére irányuló szándék kétségtelenül megvolt. Minthogy e szerint a vádlott cselekménye az 1921: XXXIX. t.-c. 64. §-ában meghatározott adócsalásnak összes tényálladéki elemeit kimeríti, a vád alapjául szolgáló tett megállapítja a bűncselekmény tényálladékát, s így a vádlott bűnössége jogi tévedés és. a törvény megsértése nélkül lett megállapítva. (1933. március 16-án. — B. III. 5218/932. sz.) A tisztességtelen versenyről szóló 1923: V. t.-c. 451. 1923: V. t.-c. 16. §,. — Rosszhiszeműség kérdése a szédelgő feldicsérésnél. K. A másodbíróság ítélete ellen a főmagánvádlók nevében azok jogi képviselője a Bp. 385. §-nak 1. a) pontjára való hivatkozás mellett azzal a megokolással jelentett be semmisségi panaszt, hogy a kir. ítélőtábla téves ténybeli következtetés alapján állapította meg azt, hogy a vádlott nem jobb tudomása ellenére járt el és hogy nem valótlant állított. Habár a II. Bn. 33. §-a értelmében a fenti alapon semmisségi panasz nem használható, mert a hivatkozott törvényhely szerint a kir. Kúria az esetleges iratellenességet vagy téves ténybeli következtetést csupán hivatalból észlelheti, a kir. Kúria az adott esetben a panaszt mégis azon az alapon tekinti bejelentettnek, hogy a vádlott rosszhiszeműen, tehát jobb tudomása ellenére járt el és hirdetésében valótlant állított. Ez a panasz azonban alaptalan és mint ilyen a Bpn. 36. §-a értelmében elutasítandó volt. Hivatalból előrebocsátja a kir. Kúria, hogy a másodbíróság ítéletében sem iratellenességet, sem pedig helytelen ténybeli következtetést nem észlelt. Az ügy érdemében a kir. Kúria az irányadó alsóbírósági ténymagillapításból a másodbíróság ítéletében felhozott helyes indokoknál fogva szintén azt a következtetést vonta le, hogy a vádlottal szemben nem volt megállapítható az, hogy utóbbi a fennforgó esetben jobb tudomása ellenére valótlant állított. Minthogy pedig az 1923. évi V. t.-c. 16. §-a szerint a „jobb tudomása ellenére" szövegrész csakis a „valótlan" szóval kapcsolatban értelmezhető és alkalmazandó: ennélfogva a kir. Kúria, figyelemmel arra, hogy a törvény által megkívánt rosszhiszeműség nélkül a valótlanság egymagában, a bűnösség megállapítására nem elegendő, a rosszhiszeműség fennforgására pedig a rendelkezésre álló irányadó tényállásból következtetést vonni nem lehetett: úgy találta, hogy a vádlott felmentése törvényszerű volt. Egyébiránt mindebből egyáltalán nem következik az, hogy a vádlott a szóbanforgó hirdetésében a valót mondta. Az irányadó tényállásból és különösen az annak alapjául szolgáló törvényszéki szakvéleményből a kir. Kúria ugyanis azt a következtetést vonta le, hogy a vádlott nemcsak feleslegesen és minden komoly szükség